Drámai csapás érheti az időseket: Súlyos gondok vannak az Orbán-kormány „nyugdíjemelésével”

A szakértők komolyan aggódnak, a nyugdíjemelés is bajba került az Orbán-kormány miatt.

Az idei évben tovább folytatódik a nyugdíjasok elszegényedése

A nyugdíjemelés nem garantálja a nyugdíjak vásárlóerejének (a nyugdíj reálértékének – a szerk.) a tényleges megőrzését, így

a nyugdíjasok relatív elszegényedése az idén is folytatódni fog

– hívta fel a figyelmet a friss elemzésében a nyugdijguru.hu.

Mint ismert, Magyarországon a nyugdíjak emelése az infláció mértékéhez kötött, amely elvileg biztosítaná a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzését. Azonban a szakportál arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer nem tudja biztosítani teljes mértékben az erre vonatkozó garanciákat (!).

Drámai ütemben fog csökkenni a nyugdíjak reálértéke, a nyugdíjemelés is veszélybe kerülhet az Orbán-kormány miatt

A nyugdíjemelés kizárólag az adott évi inflációs becsléseken alapul, és nem veszi figyelembe az országos keresetek alakulását, amely a nyugdíjasok relatív elszegényedéséhez vezethet – közölték, hozzátéve, az „emelés” előzetes inflációs becslések alapján történik, amelyek gyakran pontatlanok, így

a nyugdíjak reálértéke csökkenhet.

Hangsúlyozták, hogy a rendszer nem kompenzálja megfelelően a régebben megállapított nyugdíjakat sem, és a nyugdíjasok a januári emelést követően hosszú hónapokra kamatmentesen „kölcsönadják” az államnak a járandóságukat. A nyugdíjemelési eljárás reformja szükséges lenne, de ennek előkészületei egyelőre nem láthatók – mutattak rá.

„Ez az eljárás önmagában is sok sebből vérzik.

A költségvetési törvényt Magyarországon jellemzően már fél évvel a tényleges évkezdet előtt elfogadják, vagyis olyan becslésekre építik, amelyek menet közben sokszor és lényeges mértékben változhatnak.

Különösen igaz ez az infláció mértékére.

A tárgyév januárjában a nyugdíjemelést végül egy olyan inflációs mérték szerint hajtják végre, amely a költségvetési törvény januárban hatályos szövegében szerepel, és amely természetesen még mindig csak egy becslés az adott évben várható pénzromlás mértékére vonatkozóan”

– írták az elemzésben.

Mire kell számítani?

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi (2024. augusztus 8-án közzétett) inflációs gyorstájékoztatója szerint 2023 júliusához viszonyítva az általános és a nyugdíjasinfláció egyaránt „mindössze” 4,1 százalékos volt – vagyis az év eleji 6 százalékos nyugdíjemelés bőven elegendő az áremelkedés fedezetére.

Ugyanakkor jelezték, hogy az átlagszámok elfedik a valóság keserű rétegeit: a nyugdíjas vásárló a boltban ugyanis egyáltalán nem 4,1 százalékos áremelkedéssel, hanem

sokkal magasabb drágulással kénytelenek szembesülni.

Egyetlen év alatt, 2023. júliusához viszonyítva

  • a cukor 46,3%-kal,
  • a liszt 12,4%-kal,
  • a sertéshús 10,7%-kal,
  • az étolaj 6,5%-kal,
  • a tej 4,8%-kal lett drágább.

Ha az árakat az egy hónappal korábbi, 2024. júniusi árakhoz viszonyítjuk, még keservesebb kép tárul elénk

  • a liszt 38,1%-kal,
  • a cukor 13,9%-kal,
  • az étolaj 9%-kal,
  • a tej 6,8%-kal

lett drágább. Egyetlen hónap alatt!

„Szóval mire lesz elég a januári 6%-os emelés?”

– vetették fel.

Kapcsolódó:

Matolcsy Györgyék figyelmeztettek: Jön a hidegzuhany, elszabadulnak az árak a kormány megszorításai miatt

Mi lesz ennek a vége? Komoly baj van a nyugdíjakkal

Hatalmas baj van a gazdasággal: Annyira elszegényedtek a magyarok, hogy már Varga Mihályék sem tudják titkolni

Valódi Hírek