Megdermedt a hallgatóság: Varga Mihály csúnyán elszólta magát

Varga Mihály egy sajtótájékoztatón nyitotta túl nagyra a száját a jegybank kapcsán.

„Mindig mindenen el kell gondolkodni” – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter egy sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy vállalná-e a felkérést, ha Orbán Viktor őt jelölné a jegybank élére.

Nem erősítette meg, de nem is cáfolta a pletykákat Varga Mihály a jegybank kapcsán

Kapott-e felkérést Orbán Viktortól, hogy vezesse a jegybankot – tette fel a kérdést a Reuters riportere.

„Ez márciusban lesz esedékes, mindent a maga idejében”

– válaszolta Varga. Majd hozzátette: a miniszterelnök jogosítványa, hogy jelölje a jegybank elnökét, nem érzi illetékesnek magát, hogy erre a kérdésre válaszoljon.

Hangsúlyozta, hogy az árstabilitás a jegybank elsődleges feladata, de ez nem zárja ki, hogy együttműködjön akár a kormányzati intézményekkel – számolt be a vg.hu.

Nem erősítette meg, de nem is cáfolta,

hogy a miniszterelnök felkérte a Magyar Nemzeti Bank vezetésére. Ez a politikában gyakorlatilag kivétel nélkül az állítás igazságtartalmának leplezésére szolgál, így kijelenthető: szinte biztos, hogy Orbán felkérte Vargát, legyen Matolcsy utódja.

A magyar fővárosban lesz az uniós csúcs

Beszámoltunk arról, hogy Orbán Viktor „békemissziónak” nevezett moszkvai és pekingi látogatását követően az uniós külügyminiszterek úgy döntöttek: nem Budapesten tartják a találkozójukat. Ez épp elég kínos volt a soros uniós elnökséget átvevő miniszterelnöknek.

Kapcsolódó: Ütik-vágják az EU-ban Orbánt: Váratlan üzenetet kapott a magyar miniszterelnök

Úgy tűnik, legalább a pénzügyminiszterek találkozóját sikerült tető alá hozni. Varga Mihály szerint méltatlan és sajnálatos, hogy a mindenkori magyar konstruktív (?!) hozzáállást nem mindenki viszonozza, ezzel szemben a magyar kormány továbbra is a párbeszéd (?!?!) híve.

„A budapesti tanácskozást ellehetetlenítő szándékok nem értek célba,

minden uniós ország képviselteti magát a csúcson”

– mondta a miniszter. Hozzátette, hogy jegybankelnökök is jelen lesznek. Szerinte minden feltétel adott, hogy az uniós csúcs sikeres legyen.

A „családbarát” politika is fókuszba kerül

Koncz Zsófia családügyekért felelős államtitkár elmondta, hogy 2010 óta 30-féle intézkedést vezettek be. Megemlítette a babaváró támogatást, a jelzáloghitel elengedését, a nagycsaládosok autóvásárlásának támogatását, valamint a nagyszülői gyedet.

„Folyamatosan azon dolgozik a kormány, hogy bővítsék a családtámogatásokat, így újra igényelhető a bölcsődei támogatás szeptembertől, illetve október elsejétől a speciális adózást választó egyéni vállalkozók könnyebben tudnak hozzájutni a falusi CSOK-hoz vagy a babaváróhoz”

– dicsekedett.

Koncz elmondta, hogy az Orbán-kormány célja, hogy megduplázza a családi adókedvezmény összegét.

Arról nem beszélt az államtitkár, hogy a családi pótlék összege Orbánék 14 éves regnálása alatt egyetlen forinttal sem emelkedett.

Valódi Hírek