Dobrev Klára a Bese-botrányról: Nem lesz több orbáni történelemhamisítás!

Orbán hallgat – mutatott rá Dobrev Klára friss Facebook-bejegyzésében.

„Anyu ökölbe szoruló keze vagyok”

– fogalmazott vasárnap a közösségi oldalán Dobrev Klára. A DK EP-képviselője Bese Gergő atya ügyével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a jelenség önmagában is „megér néhány misét”, lesz is még szó róla. Ugyanakkor hozzátette, hogy anyaként – amitől valóban rosszul van – az a ped0fil mocsok, ami már sokadszor bukkan felszínre a fideszes világban.

„Két lebukott pedofil plébánosról is szóltak a hírek.(…) Elszomorít, ha arra gondolok, hogy a Kónya Endre-ügy is csak pár hétig volt téma, pedig ott talán igazi népharag támadt, teljes joggal. Elült sajnos”

mutatott rá Dobrev Klára.

Friss Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy a NER-es celebpap a „bocsánatkérésében” áldozatnak nevezi magát.

„Ez a celebpap egy olyan embert nevezett ki, aki értelmileg sérült gyerekeket bántalmazott intézményvezetőként”

– hívta fel rá a figyelmet a Demokratikus Koalíció politikusa. Mint hangsúlyozta, mindeközben Orbán Viktor hallgat.

Alább idézzük Dobrev Klára bejegyzését

„Anyu másik ökölbeszoruló keze is vagyok, mert olvasom ennek a NER-es celebpapnak a »bocsánatkérését.«

Azt írja, hogy »Ő AZ ÁLDOZAT. «

Megvezették, kihasználták a naivságát. Értitek? Leírom még egyszer, hogy elhiggyem ez valóban megtörténik. »Ő csak egy áldozat.«

Ismerős ez valahonnan?

Mert nem is olyan régen már láttuk ezt a módszert Orbánéktól.

Azt mondja ez a Bese nevű fideszes kreálmány, hogy élete legsötétebb napjain van túl, ő is meg a családja is.

Anyu viszkető tenyere vagyok.

Hogy ő van túl élete legsötétebb napjain? Ő? Tényleg?

Olvasom, hogy ez az ember, ez a celebpap egy olyan embert nevezett ki, aki értelmileg sérült gyerekeket bántalmazott intézményvezetőként. Nemcsak arról van szó, hogy ezek gyerekek, hanem PONTOSAN A LEGKISZOLGÁLTATOTTABB GYEREKEK, akiknek a lehető legnagyobb szüksége lett volna az óvásra, a védelemre. Bese kegyeltje pont őket bántotta.

Vajon el tudja képzelni a Karmelitát meg a propagandairodákat széles mosollyal »felszentelő« NER-pap, hogy

milyen lehet azoknak a védtelen gyerekeknek a legsötétebb napja, akiket a kegyeltje bántalmazott nap mint nap?

Dehogy tudja, a közelében sem járt még annak, hogy értse milyen lehet egy valóban sötét nap egy intézményben, amit a NER üzemeltet.

Így működik Orbán rendszere.

Egymás mocskos bűneit takargató, beteglelkű senkiháziak kerülnek olyan pozíciókba, ahol a legkiszolgáltatottabbakon élhetik ki elképzelhetetlenül aljas perverzióikat.

És közben Orbán hallgat.

Ugyanúgy mint februárban.

Most sincs mondanivalója. Vajon miért? Pontosan tudjuk a választ, igaz?

Orbán és Rogán azt hiszi, ha kitörlik az összes közös képet ezzel a farizeus celebpappal, akkor el is törölték a múltat. Ez az ami nem fog megtörténni, mert nem hagyom.

Nem lesz több orbáni történelemhamisítás.

Anyu emelkedő ökle vagyok, mert pontosan tudom, hogy mi következik most.

Ezek az ügyek nem gumicsontok!

Aki így fogalmaz, az még sosem élt át sötét napokat. Az még sosem volt képes belegondolni, hogy ezek a gyerekek min mennek keresztül nap mint nap.

Ezek az ügyek az orbáni hétköznapok valóságos mocskai, ami ellen fellépni kell, nem gumicsontnak hívni és ezzel lesöpörni az asztalról.

Éppen ezért is vagyok anyu ökölbeszoruló keze, mert anyai kéz nélkül Magyarország a hímsoviniszta populizmus után maradó, hatalmi romhalmazzá válik, amit nem hagyhatunk!”

(Dobrev Klára/Facebook/Nyugati Fény)

Valódi Hírek