Ez egyre undorítóbb: Bese „atya” bántalmazó iskolaigazgatót támogatott

A NER „sztárpapja” jó kapcsolatot ápolt az igazgatóval.

Bese Gergő egy olyan iskolaigazgatót támogatott Dunavecsén, aki ellen gyermekbántalmazás miatt tettek feljelentést – Bese „atya” azonban komoly pozícióhoz segítette.

Jó barátságban voltak

A Duna Menti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium vezetője

ellen feljelentést tett a gyámhivatal gyerekbántalmazás miatt

– írta meg augusztus közepén a magyarnarancs.hu.

A 7-14 éves gyermekek fizikai és lelki bántalmazását a nevelőszülők jelentették, a gyámhivatal ezt követően lépett.

Az igazgatót komoly pozícióba segítette Bese „atya”

A portál kiderítette, hogy az igazgató L. M. korábban a helyi katolikus egyházközösség világi elnöke volt, de összetűzésbe került az akkori dunavecsei plébánossal, majd menesztették tisztségéről. Értesüléseik szerint azonban L. M.

visszakapta elnöki kinevezését, méghozzá a papi szolgálataiból felfüggesztett Bese Gergőnek köszönhetően.

Az iskolaigazgató katolikus egyházban viselt tisztsége révén foglalkozik a közösség ügyeivel: például ő szervezi a dunavecsei katolikus bált. L. M. ezenkívül a Nemzeti Pedagógus Kar Bács-Kiskun megyei területi etikai bizottságának tagja.

Kapcsolódó:

Hatalmas botrány robbant ki: Melegorgiákra járt a fideszes sztárpap?

Valódi Hírek