Most van balhé: Matolcsy ráöntötte a trágyás vödröt Orbán fejére

Vajon mit szól majd Matolcsy mondandójához Orbán Viktor?

Teljes gazdasági fordulatra van szükség Magyarországon. 2021 és 2024 között

az úttévesztés miatt veszélybe került lényegében minden, a 2010-es években elért eredmény,

és veszélybe került a 2030-ig kitűzött célok elérése – fogalmazott Matolcsy György csütörtökön Nyíregyházán, a 62. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában.

Magyarországnak két veszélyes ellenfele van

a magas és költséges eladósodás, valamint a magas és makacs infláció

– fogalmazott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Matolcsy György szerint hibás gazdaságpolitikai fordulat következett be, az Orbán-kormány elengedte az államháztartási hiányt, és az infláció elleni küzdelemben másfél-két évig nem csatlakozott a jegybankhoz.

A téves gazdaságpolitikai fordulat közepén az infláció áll. Nem érthető teljesen, hogy miért vezeti az Európai Unióban az inflációs sokk terén Magyarország a mezőnyt – jelentette ki az MNB elnöke.

A fizetésekről és az inflációról

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint 2024 júniusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 642 000 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 442 000 forint volt.

Igaz, a bruttó összegbe beleszámolták a prémiumokat, jutalmakat vagy bármilyen más különjuttatást is. A nettóba pedig a kedvezményeket. A nettó átlagkereset így mindössze 5100 forinttal magasabb, mint az év első félévében.

Az átlagfizetés mellett az árak is nőttek, de ezt már nem reklámozza a KSH. Így

  • a liszt ára 38,1 százalékkal
  • a cukoré 13,9 százalékkal
  • az olajé pedig 9 százalékkal

emelkedett júniusról júliusra, miután megszüntette a kormány a kötelező akciókat. Felhívtuk a figyelmet, hogy 2024. májusban a fogyasztói árak átlagosan 4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Kapcsolódó: Kilőttek az átlagkeresetek Orbán sóhivatala szerint, de van egy óriási baki a hírben

Figyelmeztetett a jegybank

Az MNB tájékoztatása szerint a tranzakciós illeték emelése az ide évben 0,1, jövőre pedig 0,2-0,3 százalékkal növelheti meg az átlagos éves infláció mértékét.

A kormány augusztus 1-től emelte meg a pénzügyi tranzakciók után fizetendő különböző illetékeket. Az átutalásokra a korábbi 0,3 százalék helyett már 0,45 százalékot kell fizetni. Bár az illetékmentes összeghatár 20 ezerről 50 ezerre nőtt, ám ezzel párhuzamosan az illeték maximumát is megemelték 10 ezerről 20 ezer forintra.

A készpénzfelvételek esetében 0,6 százalékról 0,9 százalékra nőtt az illeték összege. Októbertől pedig az olyan tranzakcióknál, ahol pénznemváltás is megvalósul, kiegészítő illetéket is kell fizetni

Minderről >>ITT<< olvashatsz részletesebben.

(MTI/Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

Ódákat zengett Varga Mihály a nyugdíjemelésről, de ez nem lesz sétagalopp

Valódi Hírek