Berúgta az ajtót a valóság: Megérkeztek az ősz legsúlyosabb megszorításai

Eddig túl sokat költöttek volna az egészségügy területére, hogy elvonás hatályba léptetésére lesz szükség?

Takács Péter egészségügyi államtitkár javaslatára a tavalyi összeg 30 százalékára csökkentették az egészségügyi ágazat fejezeti kezelésű előirányzatát – írta meg csütörtökön a 444.hu.

Rohad az egészségügy rendszere, fejleszteni azonban nem fognak, inkább elvonás jön

Milliárdokat vontak meg az egészségügyi ellátórendszertől,

fejlesztési projektek, gyógyszertárak, de még a Magyar Vöröskereszt is támogatásoktól esett el.

A 2023-as 17,5 milliárd forint helyett mindössze alig több mint 5 milliárdon osztoznak idén az előirányzat részfeladatain diszponáló hatóságok. Itt biztosítanak forrásokat a népegészségügyi, egészségfejlesztési és az ellátórendszer feladatainak végrehajtását támogató szakmai szervezetek számára.

„Takarékossági intézkedésről” beszélnek

A legnagyobb elvonás arányaiban az „egyéb egészségpolitikai feladatok”-on történt. Ezen a területen 2,17 milliárd forint helyett mindössze 636 millió forint szerepelt a tervekben. Ennek nagyjából kétharmadát a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kapta, 228 millió forintot pedig a pomázi Boldog Gellért Szakkórház a minimálbér- és garantált bérminimum emelések fedezeteként.

Az elvonásokkal több intézmény és egészségügyi terület is érintett:

  • a természetes fogamzássegítés előirányzatot nagyon durván megnyirbálták: 216,7 millió forint után csak 70 milliót biztosítottak rá.
  • A Budai Irgalmasrendi Kórház Bethesda Gyermekkórházzal tervezett közös fejlesztése sem kap forrást, és az intézmény más projektjeire is 1,66 milliárddal kevesebb pénzt adnak.
  • Negyedével megvágták az egészségügyi szakképzési (rezidensi) rendszer működését.
  • Harmadával, 1,05 milliárd forintra vágták meg a kis forgalmú gyógyszertárak működési támogatását.
  • A tavalyihoz képest feleannyi pénzt javasolt az államtitkár a kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatokra.
  • Idén már nem támogatják a nemzeti innovációs onkogenomikai és precíziós onkoterápiás programok elindítását – a rákbetegekre sincs pénz.
  • Nem számoltak a Belügyminisztériumnál a nővérszálló fejlesztési program támogatásával, ahogy az állam által létrehozott Közép- és Kelet-Európai Onkológiai Akadémia Alapítvány támogatásával sem.
  • A Magyar Vöröskereszt pedig 100 millió helyett csak 87 milliót kap idén az államtól.
Valódi Hírek