BRÉKING: Karácsony nem járul hozzá a Szabadság-szobor elkeresztesítéséhez

Lépett a főpolgármester.

Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést a Szabadság-szoborra tervezett kereszt ügyében.

Hangsúlyozta: a Szabadság-szobor Budapesté, amelyről Budapest nélkül nem dönthetnek.

A főpolgármester vonatkozó Facebook-bejegyzését alább közöljük:

„Budapest nagyszerűségét a sokszínűsége adja.

Különböző történelmi korok formálták olyanná, amilyennek szeretjük. Éppen ezért káros minden olyan szándék, amely a város élő szövetét akarja megbontani, és ezzel a budapesteik sokszínű közösségét megosztani.

Például azzal, hogy pillanatnyi ideológiai vagy politikai megfontolásból kíván átalakítani közterületi művészeti alkotásokat.

A közterületi alkotások vallási vagy civilizációs jelképeinek

megcsonkítása pedig nemcsak hogy káros, de bűnös is.

A Gellért-hegyi Szabadság-szobrot Budapest fordulatos történelme során már éppen elegen akarták saját ideológiájuk, politikai céljaik szolgálatába állítani.

Alig több mint harminc éve sikerült végre megszabadítani minden tehertételtől, és lett végre az, ami:

a magyar szabadság szimbóluma.

Most a kormány a talapzat átépítésével, a már létező szimbólumot új szimbólummal írná felül, jogos és érthető vitát keltve ezzel.

De legyen világos: a Szabadság-szobor Budapesté.

Budapesté szimbolikusan és Budapesté nagyon is konkrétan.

A Szabadság-szoborról Budapest nélkül dönteni nem lehet.

A szobor ugyanis – a többi kiemelt közterületi alkotáshoz hasonlóan, függetlenül az adott közterület tulajdoni viszonyaitól – Budapest Főváros Önkormányzata vagyonnyilvántartásában hosszú évtizedek óta szerepel.

A Várkapitányságnak már korábban is jeleztük, tegnap pedig újra nyomatékosítottam, hogy a szobor talapzatának tervezett átépítése

a Fővárosi Önkormányzat tulajdonosi hozzájárulása nélkül nem lehetséges.

Éppen ezért, ha a Szabadság-szobor talapzatán bármiféle változtatást szeretnének, azt csakis a Főpolgármesteri Hivatallal és a Budapesti Történeti Múzeummal való megegyezés keretében tehetik.

Vagyis a Szabadság-szoborról nem a Várkapitányság, nem a kormány hoz döntést-de a műemlék kiemelt jelentősége miatt nem is a főpolgármesternek, vagy a közgyűlés valamely bizottságának dolga ez-hanem meggyőződésem szerint a Fővárosi Közgyűlés nyilvános ülésének kell erről határoznia.

A magam részéről nem tudom támogatni, hogy utólagos belebabrálással bontsák meg a letisztult, mindeddig közmegelégedésre a város jelképévé vált műalkotás egységét.

Miközben elítélek minden olyan törekvést, amely meg akar csonkítani közterületi alkotásokat vallási vagy civilizációs jelképek eltávolításával. Éppen ezért elrendeltem a Margit híd pilléreit díszítő Szent Korona ábrázolásokról letört keresztek haladéktalan helyreállítását.”

(Karácsony Gergely/Facebook)

Kapcsolódó:

Ezt nem teszik zsebre Orbánék: Megszólalt a szakértő a Szabadság-szobor fideszes meggyalázásáról (+videó)

FRISS: Népszavazást kezdeményeznek az ismert művészek a Szabadság-szobor megcsúfolása ellen

Reped a Fidesz? Orbánék súlyos tervébe a legnagyobb megmondóemberük szállt bele

Áll a bál: A katolikus pap is kiakadt, hogy kereszt kerül a Gellért-hegyi Szabadság-szoborra

Valódi Hírek