Messze még a vége: Lépett a BME vihart kavaró gólyatábora miatt az oktatási jogok biztosa

Vizsgálat zajlik a BME gólyatábora miatt.

Hivatalból vizsgálatot indít az oktatási jogok biztosa a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) bodajki gólyatáborában történtek miatt.

Aáry-Tamás Lajos pénteken az MTI-vel azt közölte, sajtóhírekből értesült arról, hogy a BME egyik gólyatáborában az egyetemre felvett fiatalok jogai súlyosan sérülhettek.

„Hivatalból vizsgálatot indítok, amelyben a BME rektorától teljeskörű tájékoztatást kérek a történtekről”

– tette hozzá.

Tájékoztatása szerint mindazok, akik segíteni szeretnék a történtek feltárását és megértését, akár a nevük elhallgatása mellett megtehetik ezt a www.oktbiztos.hu honlapon megtalálható elérhetőségek bármelyikén.

„Az elmúlt 25 esztendőben kiemelt jelentőséggel vizsgáltam az egyetemi hallgatók méltóságát sértő vagy veszélyeztető helyzeteket, ebben az esetben is így járok el”

– írta az oktatási jogok biztosa.

Mi történt pontosan?

A múlt héten beszámoltunk arról, hogy egészen különös szabályzatot adtak ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának gólyatáborában. A szervezők arról határoztak, megtiltják az új hallgatóknak, hogy óvszert vigyenek a rendezvényre. A furcsa parancsot azzal „indokolták” meg, hogy abban bíznak, mindezzel visszatartják a fiatalokat a sze*uális kapcsolatok kialakításától a tábor idején (?).

Kapcsolódó: Nagy baj van a toronyban? Meghökkentő parancsokat osztogatnak a BME gólyatáborán (+fotó)

Rövidesen nagyon durva bánásmódról számoltak be a BME Villamosmérnöki Karának gólyatáborán részt vevő egyes újonnan felvett hallgatók. Az augusztus 14-e és 17-e között lezajlott beavató rendezvényen többek között érkezéskor egy órán át gyalogoltatták a friss egyetemistákat a kánikulában, ráadásul a gurulós bőröndjeiket csak kézben cipelhették. A felsőbb éves hallgatótársaikkal csak magázódva társaloghattak a gólyák. Emellett az első napon csak este későn kaptak enni a leendő hallgatók.

Minderről >>ITT<< olvashatsz részletesebben.

A műegyetem az egyetemi vezetés és a hallgatói képviseletek részvételével felállított egy munkacsoportot, amely vizsgálatot indított a gólyatáborok megszervezése kapcsán. Pénteken közölték, hogy a testület megkezdte munkáját, minden hozzá beérkező bejelentést kivizsgál.

Közölték, a munkacsoport új, egységes szabályozást készít, hogy megelőzze, valamint megakadályozza a visszaélések lehetőségét. Az új szabályozás középpontjában a biztonság, a közösségépítés és az elfogadás lesz. Tájékoztattak arról is, hogy a BME jövő évtől új modell szerint, központilag szervezi a gólyatábort.

Kapcsolódó:

Fontos bejelentést tett a BME a botrányba fulladt gólyatábor után

Nincs vége: Megszólalt a rendőrség a BME gólyatáboráról

Valódi Hírek