Elszabadult a pokol a nyári kánikulában: Mindenkit csőbe húzott a sunyi tervével Lázár János

Kiakadtak Lázár miniszter eszement húzásán.

Megírtuk, hogy Lázár János építési és vasútbezárási közlekedési miniszter „trükkös”sajtótájékoztató keretében jelentette be „fejlesztési” programjának részleteit, amely a gyakorlatban és valójában a vasút tényleges leépítési programját jelenti.

Lázár János átverte az embereket, jönnek a leépítések

A Közlekedő Tömeg nevű civil szervezet Facebook-oldalán közzétett hosszú bejegyzésében vette górcső alá Lázár „nagyszabású” tervét, amelyről többek között azt írták: a miniszter sajtótájékoztatóján már sokadszorra mutatta be „közlekedésfejlesztési” programját, benne a fényes jövőre vonatkozó, számos évtizedek óta ismert ígéretekkel.

Mindeközben – hívták fel a figyelmet – a magyar vasútnak nemhogy a jövője, hanem a holnapja is kérdéses azon Lázár János minisztersége alatt, akinek tollából legutóbb egy olyan levél szivárgott ki, hogy az általa bezárt Dombóvár–Komló vasútvonalon még a síneket is felszedetné.

A Közlekedő Tömeg bejegyzését alább közöljük:

„📉Lázár vasútfejlesztési programja a vasút leépítése:

a vonalbezárások új indoka, hogy »nem lehet felkészülni arra, hogy nyáron meleg van«, a bezárt vonalakat pedig a kiszivárgott hírek szerint épphogy sóval nem hintik be.

🧙‍♂️🔮A közlekedési miniszter eheti sajtótájékoztatóján sokadszorra mutatta be közlekedésfejlesztési programját, benne a fényes jövőre vonatkozó, számos évtizedek óta ismert ígérettel. Mindeközben azonban a magyar vasútnak nem hogy a jövője, hanem a holnapja is kérdéses azon Lázár János minisztersége alatt, aki tollából legutóbb egy olyan levél szivárgott ki, hogy

az általa bezárt Dombóvár–Komló vasútvonalon még a síneket is felszedetné.

A blöffölő miniszter szájából elhangzott ígéreteket ezért érdemes tágabb kontextusban vizsgálni:

💸A bejelentett vasútépítési programmal, és a finanszírozására az Európai Beruházási Banktól felvett hitellel kapcsolatban fontos »apróság«, hogy új vasútvonalak építéséről vagy

a meglévő vonalak kapacitásnöveléséről szó sincs,

azok csak az elmaradt pályakarbantartási munkálatok pótlását és a pályaállapotok konzerválását jelentik – ezek azonban az állam vasúttal és a nemzeti vagyonnal kapcsolatos legalapvetőbb kötelességei közé tartoznak, hitelt nem a napi működésre, hanem beruházásra szabadna csak felvenni.

A hitelfelvétel Lázár miniszter kudarcának beismerése, hiszen a miniszter legfontosabb feladata az lenne, hogy a MÁV munkavállalóinak vegzálása helyett a Kormányban tüsténkedjen és megfelelő költségvetési forrásokat harcoljon ki a vasút számára.

🚂Egyesületünk üdvözli a használtjármű-beszerzésekre tett szándéknyilatkozatot, hiszen ezt magunk is évek óta sürgetjük, ez azonban csak rövid távú tűzoltás szabad, hogy legyen, nem pedig maga a stratégia. Miközben Lázár miniszter egy év alatt minden folyamatban levő új vasúti járműbeszerzést leállított, most szolgálati autójával »használtjátmű-portyára« indul, és közben olyan sületlenségeket állít, hogy jövő nyáron majd minden klimatizálatlan, 50 éves vonat helyett pótlóbusz fog járni.

Ez nemcsak azért abszurd, mert ennyi pótlóbusz és sofőr az országban nincs,

hanem azért is, mert a nyári hőségben jellemzően nemcsak a legöregebb, nyitható ablakú vonatokkal van probléma, hanem azokkal is, amiknek az ablakai nem nyithatóak, mert ún. »légjavító berendezéssel« vannak felszerelve. Ezek viszont eleve kis teljesítményük miatt, mint ahogy idén többször is, számos alkalommal mondják fel a szolgálatot.

Lázár miniszter azt állította, hogy a nyári melegre nem lehet felkészülni, lenne ezért pár tanácsunk:

ha az elmúlt hónapokban nem a home office betiltását rendelte volna el, hanem azt, hogy minden klimatizált kocsit töltsenek fel hűtőközeggel, és cseréljék nagyobb teljesítményűre az áramellátást,

akkor most nem kellene a kedélyeket hűteni.

🎩🪄A közlekedéshez való »alapjoggal« való figyelemelterelést, illetve a MÁV-Volán átszervezését rendre kommunikációs eszköznek, valamint politikai pótcselekvések tartjuk.

Egyrészt a közösségi közlekedés biztosítását, mint az állam kötelességét az állampolgárai felé a hatályos 2012. évi XLI. (személyszállítási) törvény már szabályozza – a most bejelentett kritériumokkal gyakorlatilag azonos módon.

Másrészt a MÁV és a Volán átalakítása évtizedeken, kormányzatokon átívelően a normális szolgáltatást helyettesítő kifogás – hogy mennyire sikeres, jól mutatják az 50 éves járművek és a bezárt vasútvonalak. A közszolgáltatások színvonalának érdemi növekedését tehát nem a cégstruktúra oda-vissza alakítgatásától, hanem a stabil finanszírozástól, valamint a szolgáltatókat ellenőrző, kompetens állami megrendelő szervezettől érdemes várni.

Ehelyett most a miniszter napi két-három vonatra vonatkozó »jogot« ígért, miközben az ország nagy részén jelenleg – még – óránkénti-kétóránkénti ütemes közlekedés van. Lázár János tehát nem az utasoknak akar jogot adni a jobb közlekedésre,

hanem saját magának a vasút leépítésére.”

(Közlekedő Tömeg/Facebook)

Kapcsolódó:

Áll a bál: Lázár torkának ugrott Vitézy Dávid, miután a kormány kivégezte Komló közlekedését is

Valódi Hírek