Befutott Orbán gyalázatos bizonyítványa: Itt a bizonyíték, hová züllesztette Magyarországot a Fidesz

Megbukott az Orbán-kormány.

Orbán Viktor kormánya elégtelenre vizsgázott

A Freedom House friss jelentésében megvizsgálta, az egyes EU-tagországok miként viszonyulnak a szabadsághoz, illetve hogy milyen módon alakul Európán belül a szabadság helyzete.

A független amerikai szervezet minden évben elkészíti jelentését a szabadság helyzetéről. A szervezet 1973-tól publikál rendszeresen tanulmányokat a világ összes országáról a polgári és politikai szabadságjogokat illetően. A pontozás skálája 1-től 7-ig terjed. A kapott eredmények alapján az országokat három csoportba sorolják:

  • „nem szabad”,
  • „részlegesen szabad”
  • és „szabad”.

Már korábban sem voltak jó véleménnyel Magyarországról

Korábbi közlésük szerint: miután Orbán Viktor populista-nacionalista Fidesz pártja került hatalomra a 2010-es években, Magyarország lett az első az Európai Unió tagállamai közül, amelyet a részben szabad országok közé kellett sorolni.

Az évek során a Fidesz olyan alkotmányos és jogi változtatásokat hajtott végre, amelyekkel

  • maga alá gyűrte az ország addig független intézményeit,
  • köztük az igazságszolgáltatás feletti ellenőrzést,
  • valamint olyan törvényeket fogadott el, amelyek akadályozzák a kormánypárttal szemben kritikus ellenzéki csoportok, újságírók, egyetemek és civil szervezetek (NGO-k) működését

– hívták fel a figyelmet.

A szervezet 2021-ben kiadott jelentésében az EU országait szabadnak értékelte, kivéve Magyarországot, amely a részben szabad országok csoportjába került. Ebbe a csoportba került még Ukrajna, Moldova, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Albánia. Fehéroroszország és Oroszország a nem szabad országok csoportjába került.

Kapcsolódó: Érik a világbotrány: Nyolc ország ment neki az Orbán-kormánynak

Orbánék összehozták: Magyarország a legutolsó helyre került Európában

A szervezet jelentése szerint Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, amely a „részlegesen szabad” besorolásba került.

A kutatás új módszertana alapján 1-től 100-ig terjedő skálán osztályozzák a szabadságra vonatkozó kritériumokat. Az Orbán Viktor által vezetett Magyarország pedig az egyetlen EU-s tagállam, amely ebbe a csoportba került, és amely

mindössze 65 pontot tudott „produkálni” az elérhető 100-ból:

Forrás: freedomhouse.org

Az EU-n kívüli országok rangsora a szervezet jelentése szerint:

  • Norvégia: 98
  • Svájc: 96
  • Egyesült Királyság: 91
  • Montenegró: 69
  • Albánia: 68
  • Észak-Macedónia: 67
  • Moldova: 61
  • Koszovó: 60
  • Szerbia: 57
  • Bosznia: 51
  • Ukrajna: 49
  • Törökország: 33
  • Oroszország: 13
  • Fehéroroszország: 8

(freedomhouse.org nyomán)

Valódi Hírek