Érik a világbotrány: Nyolc ország ment neki az Orbán-kormánynak

Hiába akart „egyeztetni” Szijjártó Péter.

Mint ismert, Orbán Viktorék „szuverén” kormánya az úgynevezett Nemzeti Kártya segítségével teszi lehetővé az Oroszországból és Fehéroroszországból érkező bevándorlók számára, hogy – „jobb esetben” – munkát vállaljanak és letelepedjenek Magyarországon. Így Orbánék „jó” migránsai

határellenőrzés nélkül juthatnak a schengeni övezetbe.

Orbán Viktorék akármit megtesznek az orosz és fehérorosz bevándorlóknak

Mindez azt is jelenti, hogy nekik

  • nem kell benyújtaniuk a munkaerőről szóló igazolást,
  • rájuk nem vonatkozik az éves kvóta sem,
  • ráadásul a magyar kormány meglepő módon még a családegyesítést is lehetővé tette számukra (!).

Így pedig vélhetően majd hosszabb időt is szeretnének Magyarországon eltölteni, esetleg a végleges letelepedés mellett is döntenek. Mindez kizárólag rajtuk múlik.

Kapcsolódó: Kemény figyelmeztetést kapott Pintér Sándor az EU-tól: Ha kockázatot jelent, fellépnek Magyarországgal szemben

Az Európai Bizottság lépéseket helyezett kilátásba

Megírtuk, hogy Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa levelet küldött Pintér Sándor belügyminiszternek, amelyben felszólítja magyar kollégáját, hogy haladéktalanul adjon indoklást arra vonatkozóan, hogy

miként nem fogja kinyitni az ajtót a magyar vízumrendszer könnyítése az orosz és fehérorosz kémek előtt.

Johansson közölte: amennyiben a magyar kormány nem ad válaszokat, valamint a magyar vízumrendszer súlyos kockázatot jelent, lépéseket fognak tenni az ügyben.

Észtország is aggodalmát fejezte ki a magyar kormány döntése miatt

„Északi és balti kollégáimmal együtt levelet küldtem az Európai Bizottság belügyi biztosának, Ylva Johanssonnak, hogy kifejezzük aggodalmunkat Magyarország azon döntése miatt, amely megkönnyíti az orosz és a belarusz állampolgárok beutazását”

– hívta fel a figyelmet az X-en közzétett pénteki bejegyzésében Észtország külügyminisztere, Magnis Csahkna.

Az észt külügyminiszter hangsúlyozta: a magyar kormányzat lépése nem indokolt, mivel Oroszország tovább folytatja Ukrajna ellen vívott háborúját, valamint fokozza az EU elleni hibrid akciókat is.

A levelet

  • Lettország,
  • Litvánia,
  • Észtország,
  • Svédország,
  • Norvégia,
  • Dánia,
  • Finnország
  • és Izland külügy-, belügy-, és igazságügyi minisztere írták alá.

Az aláíró országok mindegyike a schengeni övezet része.

(népszava.hu nyomán)

Kapcsolódó:

Kemény figyelmeztetést kapott Pintér Sándor az EU-tól: Ha kockázatot jelent, fellépnek Magyarországgal szemben

Szijjártó Péter harcias bejelentést tett, miután kiszivárgott Orbánék veszélyes terve

Kikerült az Orbán-terv: Gyorsan ráfarag Magyarország a frissen hatályba lépett döntésre

Kritikus a helyzet: Jön az új letelepedési program, bevándorlóországot csinálnak Orbánék Magyarországból

Valódi Hírek