Gyurcsány Ferenc: Okosak, vagy csak annak hiszik magukat?

Okosak? Is. Meg szépelgők, akik mindig megmondják a „tutit” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

„Okosak. Vagy valóban, vagy annak hiszik magukat”

– fogalmazott Gyurcsány Ferenc csütörtökön a közösségi oldalán, rámutatva, hogy ezeknek a személyeknek mindig van megoldásuk a világ gondjaira. A kulcsszavuk a „nem”, emellett pedig mindenkit támogatnak, aki le akarja váltani az ellenzéket. Ezek a személyek szépelgők, mindig megmondják a „tutit”, szeretik a hazájukat,

ám egy valami van, ami még közelebb áll a szívükhöz: önmaguk

– írta a DK elnöke.

Gyurcsány Ferenc bejegyzését változtatás nélkül idéztük

„Okosak

Vagy valóban, vagy annak hiszik magukat.

Ők tudják, hogy milyen a világ, hogy miért rossz. Mert a világ mindig rossz. Szerintük. De nem kell aggódni, nekik van megoldásuk. Csak nekik.

Bocsánat, ez így pontatlan. Neki van megoldása, nem nekik. A többiek szánalmasak.

»Én tudom. Csak én. És büszke vagyok magamra. Nagyon. Más is büszke rám. Aki nem, az csak féltékeny. Meg tehetségtelen, meg egyébként is, már az apja is, ha nem tudtad volna.«

A legfontosabb szó a szótárukban a »nem«. Nem így, nem úgy, nem vele, nem azért, nem most. Majd ő megmondja, ő tudja a receptet. A legfontosabb, hogy vele, meg akiket ő javasol.

Hogy hogyan?

Ahogy ő mondja, és egyébként is, már tíz éve is megírta.

Mindenkit támogatnak, aki le akarja váltani az ellenzéket. Mert az ellenzék nem hiteles. Mert velük nem lehet leváltani Orbánt. Tessék megnézni, minden kutatás ezt mutatja. Új ellenzék kell: Jobbik, Lmp, Párbeszéd, Együtt, Momentum, MZP, Magyar.

Hogy mindegyik mást gondol a világról?

Nem baj. Az a fontos, hogy új legyen. Mi az új? Ami nem régi. És leginkább nem Gyurcsány.

Hogy csak rombolnak?

Dehogy.

Kapásból idézik Schumpeter szövegét a teremtő rombolásról (creative destruction – ha lehet, mindig mondjuk angolul is, úgy hatásosabb). Aki ezt a megjegyzést nem tudja csak úgy mellékesen odavetni, az nem is közéjük való.

Okosak?

Is.

Meg szépelgők, akik mindig megmondják. Hogy mit? A tutit.

Ők a magyar demokrácia kérlelhetetlen, csalhatatlan, egyedülálló, kivételes, pótolhatatlan emberei, örökkön fénylő útjelzői.

Szeretik a hazájukat.

Csak egy valamit szeretnek annál is jobban.

Önmagukat.”

(Gyurcsány Ferenc/Facebook)

Kapcsolódó:

Gyurcsány Ferenc: A politikai megmondóember szerepében tetszelgő, a nyilvánosságban lubickoló értelmiségiek soha semmiért nem vállaltak felelősséget

Valódi Hírek