Kitört a botrány: Sokkoló kijelentéseket tett a holokausztról az érdi lelkész (+videó)

A lelkész úgy értesült, a zsidók tehetnek a holokausztról.

Labossa Péter Mihály érdi evangélikus lelkész Jeruzsálem pusztulásáról beszélve arról értekezett prédikációjában, hogy a zsidóság „elárulta” Jézust, Isten pedig – szerinte – ezért nem akadályozta meg a holokausztot.

Labossa Péter Mihály szerint a zsidók maguknak köszönhetik a holokausztot

„…lehet antiszemitának nevezni bárkit, ez ma egy nagyon jó bélyegzés tud lenni, de gondoljuk át a történelemben mi volt: a választott nép elutasítja Jézust, Jézus elmondja a próféciát, megtörténik a nép életében, ott, Jézus keresztje alatt azt mondják, hogy »vére rajtunk és gyermekeinken«, ami azt jelenti, hogy mi felvállaljuk Jézusnak a halálát és annak minden következményét (…) az utánunk következők, évszázadok és évezredek generációjára vonatkozóan is felvállaljuk ennek a következményét.

És akkor nem kell messzebb menni a holokauszt és egyéb kérdésekben, hogy Isten miért engedte. Nem Isten tervében volt ez benne,

de valami miatt Isten megengedte.

És hogy mi lássuk ezeket az összefüggéseket, és nem a zsidó népen kell köszörülni magunkat, a nyelvünket meg bárminket. Hanem látni azt, hogy Isten nem szórakozni hítt bennünket”

– fogalmazott Labossa Péter Mihály, hozzátéve azt is, hogy „komolyan kell venni a kegyelmi időt”, amely meglátása szerint „egyszer le fog telni”. A lelkész megjegyezte azt is, hogy „fel kell ismerni a békesség felé vezető utat”.

Azonnal törölték az érdi lelkész botrányos prédikációjáról készült videót

A lelkész prédikációja felkerült a Youtube videómegosztóra is, azonban a felvételt már eltávolították. Ám a beszédből egy rövidebb felvétel még elérhető, amelyen a lelkész arról beszél, hogy a zsidók tehetnek a holokausztról.

Videó:

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek