Tornyosulnak a viharfelhők Debrecenben: Fújják a vészsípot a civilek a kínai beruházás miatt (+fotó)

A civilek szerint növeli a város környezeti terhelését a CATL, Debrecen ivóvízkészlete is veszélybe került.

Korábban csak logisztikáról volt szó, mégis összeszerelő üzemet létesít a kínai CATL akkumulátorgyártó cég az állami tulajdonban lévő INPARK Szigma Kft. telephelyén – írta a Civil Fórum Debrecen Egyesület.

Az egyesület Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük az alábbiakban

„SAJTÓKÖZLEMÉNY

Az önkormányzati választáson a kínai akkumulátor gyár kérdése leszavazásra került, a többség elutasította megépítésének folytatását, de várható volt, hogy minden a választásokat befolyásoló aggályos kérdést, csak június 9-e után fogják nyilvánosságra hozni.

Ugyanez történt a legutóbbi környezetvédelmi bírság esetében is és sajnos most is az látszik, hogy a helyi FIDESZ, a Kormányhivatal és a CATL teljes összhangban folytatják a város által nem támogatott beruházás megvalósítását.

Az akkumulátorgyártó csak logisztikai központról beszélt

A polgármesteri vezetés korábban arról tájékoztatta a debrecenieket, miszerint a CATL által a magyar állam tulajdonában levő, az INPARK Szigma Kft.-től bérelt telephelyen, csak logisztikai tevékenységet fog folytatni a kínai cég.

Ezzel szemben mára kiderült, hogy

összeszerelő üzem jön létre,

amely így az eddigi 40 GW gyártókapacitást 49,2 GW/órára növeli, ezért szükséges a Kormányhivatalhoz benyújtott környezethasználati engedély módosítása.

A CATL által előterjesztett anyag továbbra is aggodalomra ad okot, hiszen olyan adatok kerültek feltüntetésre, amelyek a Város környezeti terhelését tovább növelik.

A CATL megtévesztette az embereket

A CATL félrevezeti reklámjával a közvéleményt,

amikor »zárt gyártási technológiáról« »4 karbonsemleges gyárról«, valamint »jószomszédi viszonyról« kommunikál.

A fentiekkel szemben, a benyújtott környezethasználati engedély iránti kérelemből megállapítható, miszerint a meglévő 51 db helyhez kötött pontszerű és diffúz légszennyező források száma további 4-el nő, amely nem a zárt technológiát támasztja alá, hanem

tovább növeli a kibocsátási pontokat.

A karbonsemleges gyár szlogenjével szemben a CO² kibocsátásról mélyen hallgat ez a dokumentum. A forgalmi adatok szintén növekedést mutatnak. A napi 350 tehergépjármű további 45 darabbal nő, ez a terhelés hiányzik az anyagból.

A gyár által megjelölt párolgásvesztesség 85 százalékos, vagyis

a debreceni ivóvízkészlet pocsékolása történik annak érdekében, hogy egy kínai befektetőnek nyeresége legyen.

Veszélyben a debreceni ivóvízkészlet

A legkritikusabb vízfogyasztással kapcsolatban sem megfelelően nyilatkozott a CATL, hiszen korábban új, víztakarékos gyártástechnológiát jelentett be. Ezzel szemben a benyújtott engedélyben még utalás szintjén sincs semmilyen adat ennek megvalósításáról.

Tovább bizonytalanítja a vízfelhasználást az a szintén nem helytálló kommunikációja az akkumulátorgyárnak, miszerint szürke vizet fog felhasználni, amelyről már több mint egy éve nyilatkozott, de még mindig nincs semmilyen eredménye.

Az NMP kibocsátással kapcsolatban, a sajtóban megjelent kedvező bejelentéssel szemben, a benyújtott dokumentumból a derül ki, miszerint a három pontforrás közül csak az egyiken csökken a kibocsátás a másik két helyen változatlan marad.

A Civil Fórum Debrecen Egyesületet aggodalommal tölti el az a hozzáállás, mind a FIDESZ, mind a Kormányhivatal részéről. Amely nem veszi figyelembe a választási eredményeket, annak a kínai akkumulátorgyár elutasítására vonatkozó következményeit.

Aggodalmunkat tovább növeli Lázár János miniszter úr azon törekvése, amely a helyi önkormányzatok saját adóbevételeinek elvonására irányul. Mivel egy ilyen döntés esetében

Debrecenben valóban csak kínai akkumulátorgyár negatív következményei maradnának.

Amennyiben ez a terv megvalósul, úgy a kínai gyár lelkes támogatóinak szükséges lesz a megfelelő konzekvenciákat levonni.”

A Népszava felkereste az illetékes önkormányzatot a történtek kapcsán. Onnan a Fidesz frakciójának állásfoglalása hangzott el. Közölték, hogy a Civil Fórum rendre támadja azokat a beruházásokat, amelyekből a városnak nagy adóbevétele származna.

(Debreceni Civil Fórum Egyesület/Facebook)

Kapcsolódó:

Áll a bál a debreceni gigaberuházások körül: Itt az utolsó segélykiáltás a civilektől (+videó)

Valódi Hírek