Tragédia: Közlekedési balesetben meghalt egy magyar nő Felsőőrnél (+fotók)

Egy 48 éves magyar nő halt meg a balesetben.

Egy magyar nő vesztette életét a felsőőri közlekedési balesetben

Halálos közlekedési baleset történt a felsőőri (Oberwart) elkerülő úton (B63a) vasárnap délelőtt.

Egy ember meghalt, ketten súlyosan, ketten pedig könnyebben megsérültek

– közölte az osztrák állami közszolgálati műsorszolgáltató (ORF).

Az állam biztonsági központjának tájékoztatása szerint a baleset Felsőőr és (Alsóőr) Unterwart között történt. Egy burgenlandi 22 éves gépkocsivezető ütközött össze egy autóval. Utóbbi jármű sofőrje,

egy 48 éves magyar nő a balesetben életét vesztette

– közölte az kismartoni állami rendőrkapitányság az ORF Burgenland megkeresésére.

Többen is megsérültek

Az ütközést követően a 22 éves fiatal sofőr – a hátsó ülésen ülő két másik utassal – egy másik autóval is karambolozott. Ennek sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett. A 22 éves férfit

mentőhelikopterrel szállították a kismartoni kórházba.

A balesetben a hátsó ülésen ülő két ember szintén megsérült. A baleset oka egyelőre tisztázatlan. A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset pontos körülményeit vizsgálják.

A megrázó balesetről készült fotók érhetők >>ITT<< érhetők el.

(vaol.hu nyomán)

Valódi Hírek