Dübörög az Orbán-biznisz: Hatalmas kapása van Lévai Anikó rokonának

A tokaji borvidék igencsak kapós az Orbán-család és a NER kulcsszereplői körében.

Mészáros Lőrinc évek óta építgette tokaji birodalmát, sorra vásárolta fel a borászattal foglalkozó cégeket, amelyből szép kis családi vállalkozás kerekedett. Tavaly nyáron Tokaj-Hegyalján erősítette „saját lábát” Orbán Ráhel, több mint negyedmilliárdos birtokot „vásárolt”. Akkor megírtuk, hogy egy korábban részben Lévai Anikóhoz köthető tulajdon került így a „turizmus királynőjének” kezébe. Az állam pedig jelentős pénzzel támogatta az Orbánékhoz köthető NER-birtokok felvirágoztatását.

Ez már nem mazsola.

Most épp Lévai Anikó sógorának húga tűnt fel

Jött, látott és győzött.

Méghozzá

pályázat és üzleti terv nélkül kapott 5 éves szerződést.

Őt nevezte ki ugyanis a sátoraljaújhelyi önkormányzat fideszes vezetése annak a cégnek a vezetésére, amit a testület a Bortemplom működtetésére alapított.

Így Lévai Anikó sógorának húga, Ökrös Marianna lett az üzemeltető Kft. ügyvezető igazgatója – tudta meg a Népszava.

Régi, impozáns épület

A Bortemplom Sátoraljaújhelyen 1914-ben kezdett el működni, a sátoraljaújhelyi önkormányzat pont száz évvel később szerzett benne tulajdonrészt, miután sokáig üresen állt az épület. akkoriban indult a Tokaj-Zemplén fejlesztési program, mintegy 150 milliárdos kerettel, ebből szeretett volna a fideszes vezetésű önkormányzat lecsípni magának egy részt. Több projektet is megneveztek erre a célra, de végül sok nem valósult meg.

Egyedül a Bortemplom rehabilitációjára adott végül nekik pénzt az állam, de több dolog is lassította a projekt megvalósítását 2021 óta. Azóta második világháborús bombát és statikai hiányosságokat is találtak az épületnél, így nem készült el 2022 végére, ahogy azt tervezték – írta a lap.

A helyiek szerint az Ökrös lány „státusza” közrejátszott kinevezésében

Az ügyben a lap megkereste Szamosvölgyi Pétert, a város fideszes polgármesterét, ám csak hivatala válaszolt:

„Szamosvölgyi Péter polgármester úrnak néhány napon keresztül egyéb elfoglaltságai vannak. Sátoraljaújhely Város Önkormányzat képviselő-testülete nyílt ülésen szavazta meg a feladat ellátásáról szóló kinevezést, a jegyzőkönyv mindenki számára nyilvános. Mi pedig az ötöslottó nyerőszámait szeretnénk megkapni”

– írták a megkeresésre.

Ám az említett jegyzőkönyvnek két hét után sincs semmi nyoma a város honlapján – írta a portál.

Schweitzer Tamás volt fideszes, jelenleg független önkormányzati képviselő is nyilatkozott a témában. Ő elmondta, hogy korábban jelezték, hogy nem rendelkeznek a hölgy közművelődési múltjáról, sem más olyan körülményről információval, ami alkalmassá tenné a feladat ellátására. Valószínűleg ennek hatására a legutóbbi rendes testületi ülésre már meghívták őt személyesen is, ahol legalább szóban bemutatkozott – mondta el a lapnak.

Azzal folytatta, egyelőre nem látszik, miből lesz annyi látogatója a Bortemplomnak, hogy jövedelmező legyen a projekt. A polgármester elmondása szerint azt is jelezte feléjük, hogy az első három év biztosan nullszaldós lesz, így

a városnak kell majd fizetni a vezetők bérét és az épület működését.

Évek telhetnek el tehát, amíg önfenntartóan tud majd működni a központ, mint ahogy azt más gazdasági társaságaiktól elvárják.

Valódi Hírek