Készülj a káoszra: Mielőtt kimész a vonathoz, ezt mindenképpen olvasd el!

A MÁV előre jelzett: a Nyugati pályaudvaron változtak a vonatindulások.

A MÁV a közösségi médiában figyelmeztetett a Nyugati pályaudvart és Kőbánya-Kispest vasútállomást érintő fontos változásokra. Mielőtt útnak indulsz, tájékozód az aktuális forgalmi rendről!

Kőbánya-Kispest és a Nyugati pályaudvar közt megszűnt a korlátozás, írta a MÁV

A Mávinform Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük az alábbiakban:

„A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között 17 órától már nincs korlátozás, újraindulhatott a vonatközlekedés. A menetrendszerű közlekedés fokozatosan, az esti órákban állhat helyre a ceglédi vonalon, addig még lehet késésekre, járatkimaradásokra, illetve rövidebb útvonalon közlekedő járatokra számítani.

A BKK az M3-as metrón 18 óráig fogadta el a vármegye- és országbérlet mellett a vasúti jegyeket is.

A forgalom megindulása után bevezetett változások:

A Nyugati pályaudvarról 17 óra 30-kor Ceglédre induló Z50-es vonat (2858) csak Kőbánya-Kispesttől közlekedik.

A Nyugati pályaudvarról 17 óra 05-kor Monorra induló S50-es vonat (2776) nem közlekedik.

A Monorról 18 óra 16-kor a Nyugati pályaudvarra induló S50-es vonat (2711) nem közlekedik.

A Nyugati pályaudvarról 17 óra 35-kor Monorra induló S50-es vonat (2786) nem közlekedik.

A Monorról 18 óra 46-kor a Nyugati pályaudvarra induló S50-es vonat (2721) nem közlekedik.

A Nyugati pályaudvarról 19 óra 35-kor Monorra induló S50-es vonat (2748) csak Kőbánya-Kispesttől közlekedik.”

(MÁVINFORM/Facebook)

Valódi Hírek