Fordulat: A hétéves bántalmazott gyermek édesanyja cáfolta a kisfiút felrúgó karateedző állításait (+videó)

Agócs Tibor azt állította: ő a „a tenyerén hordozta” a hétéves kisfiút, akit a szolnoki kalandparkban felrúgott.

A gyermekbántalmazó karateedző levelet írt

Levelet írt a szolnoki kalandparkban hétéves kisfiút brutálisan bántalmazó karateedző. Agócs Tibor azt állítja: volt tanítványa, aki sze*uális zaklatással vádolja őt,

„maga ajánlkozott fel neki kislányként” (?).

Ugyanakkor – mint megírtuk – sorra szólalnak meg a szolnoki kalandparkban történtek után Agócs korábbi tanítványai, akik mind azt állították, hogy az „edző” súlyosan bántalmazta őket, egyikük nemi er*szakkal is megvádolta a gyermekbántalmazó szörnyeteget.

Agócs Tibor ellen a rendőrség eljárást indított, azonban kihallgatására egyelőre nem került sor, mert a szadista edző jelenleg külföldön nyaral. A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás ügyében – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság, hozzátéve, vizsgálják, hogy más, vagy súlyosabb bűncselekmény megvalósult-e az ügyben.

A vakációját töltő Agócs Tibor a TV2-nek juttatta el levelét. Állította: kiskorú (!) tanítványa „maga ajánlkozott fel” neki. Megírtuk, Nádasi Adrienn arról számolt be, hogy a férfi folyamatosan rettegésben tartotta, halálosan megfenyegette, nemi er*szakot követett el ellene.

„Ha nem ellenkeztél volna, akkor ez nem így történt volna, hanem élvezed”

– idézte fel a fiatal nő az Agócs által elmondottakat. Adrienn 17 év után is megrendülten, sírva osztotta meg a részleteket arról, miként er*szakolta és fenyegette meg halálosan az 56 éves „felügyelő”.

Miről írt a levélben Agócs Tibor?

Agócs – pihenését picit megszakítva – levelét eljuttatta a Tényeknek, és nemtetszését is kifejezte a róla készült riport miatt. Agócs írt volt tanítványáról is, aki nemi er*szakkal vádolja.

„Kirívó viselkedése és a karate szellemiségének, valamint a belső normarendszernek a folyamatos felrúgása miatt el kellett távolítani az egyesületből. Mindezek előtt többször tett ajánlatot, melyet többször, több szinten és stílusban visszautasítottam, mint párkapcsolatban élő”

– fogalmazott levelében Agócs Tibor.

Szükséges megjegyezni, hogy az edző áldozatai többnyire nevüket és arcukat nem vállalva mertek csak nyilatkozni, ugyanis közölték, hogy tartanak az esetleg következményektől, retorzióktól. Az ügyben nyilatkozók közül kizárólag Nádasi Adrienn vállalta arcát.

A bántalmazott kisfiú édesanyja cáfolta Agócs állításait

Az edző szombaton nyilatkozott az RTL-nek. Agócs tagadta, hogy bántalmazta tanítványait, és közölte:

ügyvédjével jogi lépést tesz a „rágalmazók” ellen (!).

Agócs Tibor állította még azt is, hogy „A TENYERÉN HORDTA” (?!) a kisfiút, akit a szolnoki kalandparkban felrúgott, majd utána hidegvérrel elsétált, a gyermeket pedig magára hagyta. Azt is mondta, „sajnálja”, hogy elvesztette Orbán Viktor bizalmát.

A bántalmazott gyerek édesanyja a csatornának közölte: nem tud arról, hogy a karateedző a „tenyerén hordta” volna kisfiát azután, hogy kegyetlen módon bántalmazta. Azt szeretné, ha Agócs Tibor személyesen kérne bocsánatot kisfiától. Hozzátette: a történtek után már nem szeretné ilyen ember közelébe engedni a gyermekét, akiben mély sebeket hagyott az eset. Inkább pszichológus segítségét kérik – tette hozzá.

„Engedni fogom, mert

szeretném, hogy Rolinak mondja meg, hogy ő semmi rosszat nem csinált, és ezt nem érdemelte”

– mondta Tóthné Nagy Judit, a bántalmazott kisfiú édesanyja, aki már korábban beszélt róla, hogy kisfia magát hibáztatja a történtek miatt.

A kisfiú anyja tételesen cáfolta Agócs hazugságait:

  • Agócs Tibor állításával ellentétben kisfia arról számolt be, hogy a karateedző sem helyben, sem később, a buszon nem kért bocsánatot tőle.
  • Az sem felel meg a valóságnak, hogy „a tenyerén hordta” volna. Az édesanya valóban beíratta karatéra, de ekkor még ő sem tudott a bántalmazásról.
  • Azt már nem engedné, hogy az edző „terápiás jelleggel az udvaron labdázzon” a fiával (?), ugyanis „annyi rosszat látott-hallott az ember az elmúlt napokban, hogy ha a fele igaz, én nem szeretném a gyerekemet többé ilyen ember közelébe engedni” – fogalmazott.
  • Közölte: mindenképpen pszichológus szakembert keresnek fel a kisfiúval, akiben mély traumát váltott ki a bántalmazás.

Videó:

Kapcsolódó:

FRISS: Megvan, hány év börtönt kaphat a kisfiút felrúgó szörnyeteg

Megáll az ész: A bántalmazó karateedző a felrúgott kisfiúval akar találkozni (+videó)

Máris lépett a rendőrség a szolnoki kalandparkban gyermeket bántalmazó edző ügyében

FRISS: Nemi erőszakkal vádolja a kisfiút felrúgó szörnyeteget egy volt tanítványa (+videó)

Valódi Hírek