Tragikus számok érkeztek: Gyalázatos bűnt követett el Magyarországgal az Orbán-kormány

Egész Európán belül Magyarországon csökkent leginkább a népesség.

Elképesztő népességrobbanás az EU-ban

A koronavírus-járvány hatása miatt 2020-ban és 2021-ben bekövetkezett csökkenés után az Európai Unió népessége tavaly már a második egymást követő évben nőtt, amely a bevándorlásnak, valamint az Ukrajnából elmenekültek jelentős számának tudható be – derült ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat csütörtökön közzétett jelentéséből.

A közlemény szerint az Európai Unió lakosságának száma

a 2023. január 1-jei 447,6 millióról 2024. január 1-re 449,2 millióra emelkedett.

A népességszám negatív természetes változását, amely szerint az elmúlt kétéves viszonylatban több volt a halálozás, mint születés, meghaladta a népességszám növekedését eredményező bevándorlás. A megfigyelt népességnövekedés főként a koronavírus-járvány után megnövekedett migrációs beáramlásnak, valamint a 2022 februárja óta tartó ukrajnai háború elől az EU-ba menekültek jelentős számának tudható be – közölték.

Forrás: Eurostat

Nem mindenhol emelkedett a népesség

A jelentés szerint az EU lakossága az 1960-as 354,5 millióról 2024. január 1-re 449,2 millióra nőtt, amely 94,7 millió fős növekedést jelent, a népességnövekedés üteme az elmúlt évtizedekben azonban fokozatosan lelassult. Az EU lakossága a 2015-2024 közötti időszakban átlagosan évente 0,6 millió fővel nőtt, míg az 1960-as években az átlagos növekedés évente 2,9 millió fő volt.

Emlékeztettek: 2020-ban rövid időre mintegy félmillió fővel, 2021-ben pedig csaknem 0,3 millió fővel csökkent az EU népessége a koronavírus okozta világjárvány miatt.

Noha az EU teljes népessége 2024-re nőtt,

nem minden EU-tagország regisztrált népessége emelkedett.

Drámai mértékű a népességfogyás Magyarországon

Az uniós országok közül hétben regisztráltak népességcsökkenést 2023. január 1. és 2024. január 1. között:

a legnagyobb csökkenést

  • Lengyelországban (132 800 fő),
  • Görögországban (16 800)

A jelentés szerint Magyarország teljes népessége január elsején 9 584 627 fő volt.

Forrás: Eurostat

A többi 20 uniós országban

a teljes népesség számának növekedését figyelték meg,

a legnagyobbat

  • Spanyolországban (525 100),
  • Németországban (330 ezer)
  • és Franciaországban (229 ezer).

A jelentés szerint az uniós országok közül január 1-jén Máltának volt legkisebb számú népessége, 563 443 ezer, míg a legmagasabb, 83,4 millió Németországnak. Németország, Franciaország (68 401 997) és Olaszország (58 989 749) lakossága együttesen az EU teljes népességének csaknem felét, 47 százalékát tette ki január elsején – ismertették.

(ec.europa.eu / MTI nyomán)

Kapcsolódó:

Sokkoló számok érkeztek: Elindult a roham, rekordot döntött a kivándorlási hullám

Friss kutatás: Tömegével hagyják el az országot a magyarok, évente több tízezren költöznek külföldre

Kiszivárgott a népszámlálás eredménye: Rosszabb a helyzet Magyarországon, mint vártuk

Valódi Hírek