Rendkívüli bejelentés: Kiderült, mire készül Orbán a török diktátorral (+fotók)

Újabban a török elnök „béketeremtésében” bízik Orbán.

Mit csinál Washingtonban Orbán?

Orbán Viktor kedden Washingtonban tárgyalást folytatott Recep Tayyip Erdoğan török államfővel a magyar békemisszióról – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, Orbán sajtófőnöke.

A tárgyaláson megvitatták az orosz–ukrán háború ügyét. Orbán a magyar „békemisszió” támogatását kérte a török vezetőtől arra tekintettel, hogy a konfliktusban „Törökország volt az eddigi egyetlen sikeres közvetítő” – tudatta közleményében a miniszterelnöki sajtófőnök.

Orbán „békemissziójáról”

A tárgyalásról bővebb részleteket nem közöltek. A washingtoni NATO-csúcs kiemelt témája az ukrajnai háború. Mint ismert, Orbán sokat vitatott, kétes „békemissziójával” érkezett az Egyesült Államokba, miután megfordult Kijevben, Moszkvában, valamint Pekingben is. A magyar miniszterelnök magánakcióját erősen bírálták a világ vezető politikusai.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hangsúlyozta: Orbán nem kapott felhatalmazást az Európai Unió Tanácsától arra, hogy Moszkvába látogasson, a magyar miniszterelnök semmilyen formában sem képviseli az EU-t.

Megjegyezte: Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen elfogatóparancsot adott ki a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) gyermekek Ukrajnából Oroszországba történő erőszakos deportálásában játszott szerepe és háborús bűnök elkövetései miatt.

Orbán Viktor példaképe gyerekkórházat bombázott le

Megírtuk, hogy immár 29 áldozata van annak az orosz támadásnak, amely során Kijevet, Krivij Riht és a Donecki területen lévő Pokrovszkot lőtték rakétákkal Putyinék. Egy fővárosi kórházat, a rákos megbetegedéssel küzdő gyermekek fő kezelőközpontját közvetlen találat ért. Sokan a romok alatt rekedtek, a támadásnak több áldozata van.

Az esettel kapcsolatban Jan Lipavský cseh külügyminiszter is üzent Orbánnak a közösségi oldalán.

„Miközben a hasznos idióták a Putyinnal való békéről hadoválnak, ő rakétákat küld egy gyermekkórházra. Jelenleg a NATO-csúcstalálkozóra tartok, hogy egy hosszú távú stratégiát szorgalmazzak Oroszország megfékezésére.

Nem lehet engedni az agressziónak”

– szögezte le a cseh külügyminiszter az X-en közzétett bejegyzésében.

Fotók:

Kapcsolódó:

Egészen váratlant húzott Orbán, miután beletenyerelt a nemzetközi méhkasba

Orbán meglepő bejelentéssel indította a hetet, de közben történt valami még furcsább

Valódi Hírek