A köztévében magyarázkodott a Budapest Airport: Nem találod ki, mire hivatkoztak

Megszólalt a Budapest Airport az éles kritikák és panaszok után.

A Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese szerint az egész európai légteret érintik a késések, nemcsak Budapestet – mondta az M1-en.

Már a köztévében magyarázkodik a Budapest Airport

Valentínyi Katalin közlése szerint

a késések első oka, hogy az európai légtér nagyon zsúfolt.

Például a nyári időszak, a turistaszezon, valamint a sportesemények, a labdarúgó Európa-bajnokság és a hamarosan kezdődő párizsi olimpia miatt.

Ugyanakkor a szomszédban zajló háború is hatással van az európai légtérhelyzetre. Hiszen

Ukrajna és Oroszország fölött nem lehet átrepülni,

tehát a gépek kitérő útvonalon közlekednek, és ez a magyar légteret érinti elsősorban – jelezte.

Az időjárás sem kedvezett a repülésnek

Utolsóként az időjárási körülményeket említette. Kiemelte, hogy zivatarláncok esetén a földi kiszolgálás a repülőtéren lelassulhat, másrészt pedig nagyon rossz idő esetén nem biztos, hogy a gépek fel tudnak szállni.

Valentínyi Katalin elmondta azt is, hogy a reptéren „segítőpontokat” alakítottak ki az A és a B terminálon a beszálló kapuknál. A pontokon minden információ elérhető, továbbá a repülőtéri üléseken kívül ülő-fekvő foteleket helyeztek ott ki, és olyan „totemeket”, ahol a telefonokat tölteni lehet.

A családosoknak bébiételt, pelenkát, törlőkendőt biztosítanak,

vizet, illetve szendvicset osztanak, hogyha erre szükség van – mondta.

Szeptember végéig tarthat a káosz

Arra a kérdésre, hogy mit tanácsol az utasoknak, azt válaszolta,

ez a helyzet szeptember végéig valószínűleg el fog húzódni.

Azaz fel kell készülni arra, hogy az idei nyár késésekkel terhelt lesz az európai reptereken. Fontosnak nevezte, hogy az utasok rugalmasan foglalható jegyeket vásároljanak, és átszállásnál kalkulálják be az esetleges késést a következő gép indulásába.

„Nagyon fontos, hogy az utasok készüljenek fel esetlegesen arra, hogy több órát a terminálon kell tölteniük,

tehát ha egészségügyi berendezésekre vagy gyógyszerekre van szükségük, azokat a kézipoggyászba érdemes csomagolni”

– fogalmazott a vezérigazgató-helyettes.

Elmondta azt is, hogy érdemes a reggeli, délelőtti járatokkal utazni, hiszen ekkor egy adott repülőgép, amely több fordulót teljesít, még nem halmoz fel késéseket, míg az esti járatoknál már jellemzően „begyűrűznek a késések”.

Mi történt pontosan?

„Az elmúlt hetekben és napokban jelentőssé váltak a repülőjárat-késések. Méltatlan helyzetek, gyalázatos körülmények alakultak ki, amelyet családok és turisták százainak kellett elszenvedniük. A XXI. században megengedhetetlen, hogy az utasok hosszú órákat rostokoljanak a reptéren úgy, hogy nem kapnak megfelelő tájékoztatást és ellátást. Ez tarthatatlan.

Azonnali és összehangolt cselekvésre van szükség”

– fogalmazott pénteken kiadott közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

Orbán Viktor miniszterelnök elvárásainak megfelelően a tárcavezető

a helyzet mielőbbi felszámolása érdekében berendelte a HungaroControl vezetőjét.

Arra kérte, hogy azonnal készítsen intézkedési tervet a kialakult anomáliák kezelésére. Nagy Márton emellett arra kérte a Budapest Airport Zrt-t, biztosítson megfelelő eszközöket és infrastruktúrát ahhoz, hogy az utasokat a lehető legkisebb kellemetlenség érje, komfortérzetük minél magasabb legyen.

Kapcsolódó:

30 órát vártak az utasok a szíciliai gépükre: Ami ezután jött, még hajmeresztőbb

Valódi Hírek