Meghalt Novák Ferenc

Nyugodjon békében!

Életének 87. évében meghalt Novák Ferenc, a Budapesti Honvéd vízilabda-szakosztályának korábbi vezetője – tudatta közösségi oldalán pénteken a Budapesti Honvéd Sportegyesület.

A Budapesti Honvéd Sportegyesület saját halottjának tekinti Novák Ferencet.

Így búcsúztak Novák Ferenctől

„Léteznek emberek a világon, akiket a sors úgymond ajándékba ad számunkra.

Jó érzés a közelükben lenni, mert a lelkük felemel, a jóságuk körülölel, a szeretetük megnyugtat, elegendő csak egy szó, egy mosoly, egy őszinte gondolat tőlük és azt érezzük, hogy a helyünkön vagyunk ezen a világon.

Feri bácsi ajándék lett számunkra, amikor 1998-ban a Budapesti Honvéd és a Bp. Spartacus fúziójának köszönhetően megérkezett hozzánk a Dózsa György útra, s megkezdte egy sikercsapat építését egyesületünkben.

Törekvéseiben és küzdelmeiben az örök optimizmusa és a hite vezette, harcait szerényen, jósággal, emberséggel vívta, olyan természetességgel, amellyel minden kaput meg tudott nyitni – a medence parton, a sportpolitikában vagy éppen a szponzorok világában.

Adott szavában bízni lehetett, alázatossága példaértékű volt mindannyiunk számára,

csendes profizmussal vált fogalommá a magyar vízilabdasportban úgy, hogy ő maga sosem vízilabdázott: gyermekként a labdarúgást választotta, előbb a Fradiban, majd közel két évtizeden át Érden védett.

A munkája révén került kapcsolatba a Bp. Spartacussal és a vízilabda sporttal. Megszerette, megtanulta és magáénak érezte a medencék világát, olyannyira, hogy 1972 és 1998 között a Budapesti Spartacus, majd a fúzió után 2014-ig a Budapesti Honvéd vízilabda-szakosztályát vezette, és halála napjáig szakosztályigazgató-helyettesként ténykedett csapatunk mellett.

Ő állt a vártán a legsikeresebb időszakokban, ő teremtett olyan hátteret, amelynek köszönhetően a kétezres években a Westel támogatásával Domino-BHSE néven zsinórban hat bajnoki címet, 2004-ben pedig Bajnokok Ligája és Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett a férfi vízilabdacsapat.

Személyiségének köszönhetően a magyar vízilabdázás Feri bácsija lett.

Tisztelettel és mély szeretettel tekintettek rá korszakos játékosok, olimpiai bajnokok, feltörekvő tehetségek – a legkisebbektől a legnagyobbakig. Figyeltek a szavára az egyesületi elnökök, a legfontosabb cégvezetők, a csapat háttéremberei, az irodai dolgozók, a takarítók és a kisegítők, és ami az emberi értékeket még hitelesebbé teszi: őszinte elismeréssel szólnak róla a legnagyobb riválisok is.

Hogy mi volt a titka?

Nincs titok.

Az ő titka egy őszinte ember szeretetteljes élete volt.

Amiben megmártózhattunk, amit szerethettünk, amit megőrzünk és tovább viszünk…

Hiányozni fogsz, Feri bácsi!

ÉLETRAJZ

Született: 1938. március 11., Veszprém

Munkássága a vízilabdasportban: 1972-től a Budapesti Spartacus vízilabda szakosztályánál dolgozott intézőként, majd szakosztályvezetőként. 1998-tól a Budapesti Honvéd SE szakosztályigazgatója, majd szakosztályigazgató-helyettese lett. A Honvéd érdi utánpótlásbázisának létrehozója.

LEGFONTOSABB EREDMÉNYEI

FÉRFI SZAKOSZTÁLY

Magyar bajnoki cím:

2000-2001
2001-2002
2002-2003
2003-2004
2004-2005
2005-2006

Magyar Kupa győzelem:

1999
2006
2010

LEN Euroliga győzelem:

2004

LEN Európai szuperkupa:

2004

NŐI SZAKOSZTÁLY

Magyar bajnoki cím:

2005-2006
2006-2007
2007-2008

Magyar Kupa győzelem:

2005
2006
2008

LEN -kupa győzelem:

2005-2006

LEN-szuperkupa győzelem:

2006

Kitüntetései:

Érd díszpolgára, 2018

MOB Fair Play díj (életműdíj), 2021″

– írták.

87 éves korában meghalt Novák Ferenc

(Budapesti Honvéd Sportegyesület/Facebook)

Valódi Hírek