Meggyalázzák Vágó István emlékét: A Fidesz-tévén hozzák vissza a Milliomost, a műsorvezető is megvan

Mindig van lejjebb.

Újraindul az ország egykori kedvenc vetélkedője, a Legyen Ön is milliomos! A műsor nem lesz többé ugyanaz, mint Vágó István brilliáns vezetésével volt. A legnagyobb gyalázat azonban, hogy az elvhű baloldali-liberális Vágó nevével összeforrt műsort a pereket tucatjával veszítő fideszes szennycsatorna, a TV2 veszi át.

A SorozatWiki értesülése szerint a visszatérő műsor vezetője

Palik László lesz.

A portál értesülései szerint idén már indul is a műsor, ahol a versenyzők megmérettetik tudásukat.

Palik László neve elsőre meglepő lehet, azonban nem ez lesz az első vetélkedő, melynek házigazdája lesz: az Exatlon Hungaryben és a Fuss, család, fuss! című műsorban is „jeleskedett”.

A Legyen Ön is milliomos! 2000-ben indult hazánkban, első kvízmestere Vágó István volt, aki nyolc éven át ült a műsorvezetői székben, melyet később Fábry Sándor, Friderikusz Sándor és Gundel Takács Gábor is kipróbált, de velük az árnyéka sem volt önmagának a műsor, és hamar le is került az adásról.

Mutatunk egy részletet az adás fénykorából, amikor a Heti hetes sztárjai jártak a műsorban Vágónál:

.

Valódi Hírek