Valami készül? A földmaffiás botrányba keveredett Sulyok Tamás alaposan felkavarta a Kúria életét

A Kúria elnökhelyetteseinek személyéről döntött Sulyok Tamás.

A Kúria elnökhelyetteseinek személyéről döntött Sulyok Tamás, a földmaffiás botrányba keveredett államfő. A Magyar Közlönyben megjelent határozata szerint a posztot június 18-i hatállyal Csák Zsolt és Kalas Tibor tölti be. A kinevezésük 6 évre szól.

A Kúria weboldalán több információt is megtudhatunk a kiválasztottakról.

Csák Zsolt a Büntető Kollégium vezetőjeként tevékenykedik, sőt, már 2012 óta a Kúria berkein belül látja el feladatait. Előtte a Fővárosi Bíróságon dolgozott többek között tanácselnökként, karrierje azonban a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kezdődött, ahol bírósági fogalmazó volt.

Kalas Tibor a Közigazgatási Kollégium vezetője, ő szintén 2012 óta dolgozik a Kúrián. Előtte a Legfelsőbb Bíróságon tevékenykedett, azt megelőzően pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság Polgári – Közigazgatási Kollégiumban vezetői pozíciót töltött be.

A Kúriára mellesleg nagy feladat vár az elkövetkezendő időszakban, ugyanis Karácsony Gergely főpolgármester fellebbezést nyújtott be az önkormányzati választások kapcsán, megismételtetné a szavazást Budapesten.

Kapcsolódó:

FRISS: Karácsony Gergely a Kúriától kéri a főpolgármester-választás végeredményének megsemmisítését

Valódi Hírek