Dühbe jött Vitézy Dávid: Orbán rokona szirénázik, amiért veszített Karácsony ellen (+videó)

Vitézy Dávid belengette a „bizonyítékokat”, amelyeket – meglepő módon – nem fog bemutatni Karácsony ellen.

Vitézy Dávid szerdai sajtótájékoztatón jelentette be: az elmúlt napokban a jogi csapatukhoz a 23 kerületből 20-ból érkezett – állításuk szerint – „bizonyító erejű okirat arról, hogy

legalább 202 szavazókörben tévesen érvénytelenné nyilvánították az egyébként érvényes szavazatokat”.

Mi a probléma?

Vitézy Dávid és az őt jelölő LMP állítja: a Nemzeti Választási Iroda vonatkozó állásfoglalása félreérthető, szerintük ezt érzékelte a Fővárosi Választási Iroda is, amely a szavazás lezárulta után, az utolsó pillanatban, 19 óra 2 perckor egy másik állásfoglalással pontosított – közölték.

Úgy véli, ezen két körülmény, valamint az az előre nem látható helyzet, hogy a fővárosi kerületekben eltérő módon húzták ki a visszalépő jelölt nevét, „bizonytalan helyzetet okozott, amely lehetőséget adott egyes szavazólapok téves értelmezésére”.

Vitézy azt is mondta, hogy tudomásuk van olyan esetről is, hogy a delegáltak szavazást tartottak a „két ikszes” szavazólapok érvényességéről, és volt, ahol az érvénytelenség mellett döntöttek, helytelenül. Azt mondta, sokan névvel, címmel, jogi kötőerejű nyilatkozatban vállalták stábja felé, hogy a „két ikszes” szavazólapokat érvénytelennek nyilvánították.

Vitézy Dávid feltételes módban fogalmazott, hogy Karácsony győzelmét hiteltelenítse

„Alapos gyanú van arra, hogy Budapest-szerte, rendszerszinten tévesen történt az érvénytelen szavazatok számlálása, és ezért

nagy számban lehetnek olyan olyan érvényes szavazatok, amelyeket érvénytelennek számoltak el”

– magyarázta.

„Az újraszámlálás, mivel rendszerszintű problémáról van szó, teljes Budapesten az érvénytelen szavazatok körében elkerülhetetlen, ma ezt kezdeményezem a Fővárosi Választási Bizottságon keresztül a Nemzeti Választási Bizottságnál.

Sem Karácsony Gergely, sem én nem nyugodhatunk abba bele, hogy ez a helyzet bizonytalan maradjon. Mindketten tartozunk annak a fejenként több mint 371 ezer embernek, aki ránk szavazott, azzal, hogy egy bizonytalan helyzetet nem tartunk fent és nem veszélyeztetjük a főpolgármester legitimitását”

– fogalmazott Vitézy, aki szerint „világosan látszik„, hogy nem egy politikai akcióról van szó, nem arról, hogy ő nem tud belenyugodni abba, hogy veszített Karácsony Gergellyel szemben. Elmondása szerint arról, hogy „vannak rendszerszintű problémák, amiket bizonyítani tudnak”.

Kapcsolódó: Kétsébeesetten kapálózik Vitézy Dávid, miután Karácsony Gergely legyőzte a választáson

Mindenki megnyugodhat: Vitézy el fogja fogadni az eredményt

Sajtótájékoztatóján arról is panaszkodott, hogy a választások estéjén próbált arról beszélni Karácsonnyal, hogy mivel nagyon szoros a verseny és sok az érvénytelen szavazat, állapodjanak meg az újraszámolásról. Elmondása szerint azonban Karácsony azóta sem hívta őt vissza – nehezményezte.

Nagylelkűen hozzátette:

ő el fogja fogadni az eredményt (!),

de most abban van jelentős kételyük, hogy minden egyes leadott érvényes szavazatot megszámoltak-e – mondta.

Orbán rokonának vannak „bizonyítékai” is, de inkább nem hozza nyilvánosságra őket

Kérdésre válaszolva elmondta: eljutottak hozzájuk arra utaló információk, hogy egyes kerületekben lehetett szándékos stratégiai döntés, hogy a lehető legvékonyabban és legláthatatlanabbul húzták át Szentkirályi Alexandra nevét a szavazólapokon.

Vitézy Dávid

a „bizonyítékok” nyilvánosságra hozatalát nem ígérte meg (?),

de azt igen, hogy az NVI-nek az összes hozzájuk jutó, relevánsnak számító információt eljuttatják, amelyre közlése szerint szerdán 15 óra 30-kor került sor.

Orbán Viktor rokona úgy gondolja: szerintük az újraszámlálás a „releváns és helyes lépés jelenleg„, nem kérik most a választás megismétlését – tudatták. Vitézy azt is elmesélte, hogy továbbra is gyűjtik a „bizonyítékokat” – amelyeket nem fognak bemutatni. Mint mondta, a fellebbezési határidő csütörtök 16 óra, a beérkező információk alapján döntik majd el, tesznek-e további jogi lépéseket.

Videó:

Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást

Mint ismert, Karácsony Gergely igen szoros versenyben, a szavazatok teljes feldolgozottsága mellett megőrizte főpolgármesteri mandátumát. A végeredmény alapján a regnáló főpolgármester 47,53%-ot szerzett. A Fidesz által támogatott, önmagáról elnevezett egyesület és az álellenzéki LMP színeiben induló Vitézy Dávid 47,49%-ot.

Érdemes kiemelni, hogy Vitézy igen jó szerepléséhez jelentősen hozzájárult, hogy a Fidesz az utolsó pillanatban visszaléptette Szentkirályi Alexandrát. Karácsony erről a lehetőségről minden lehetséges fórumon értekezett az elmúlt hetekben, az érintettek azonban az utolsó pillanatig tagadták az ármánykodást.

Kapcsolódó: Nemzetközi megfigyelők: Az I. kerületben elcsalhatták a választást a Fidesz javára a venezuelai szavazókkal

Szintén említésre méltó körülmény, hogy Magyar Péter a választás előtt kijelentette: érvénytelenül szavaz a főpolgármester-választáson. A benne hívők erős elkötelezettségét látva nem kérdés, hogy sokan vakon követték Magyart. A politikus bejelentése miatt sokan szintén érvénytelen szavazatot adtak le – ez minden bizonnyal Karácsony esélyeit ronthatta.

(Vitézy Dávid/Facebook)

Valódi Hírek