Kétsébeesetten kapálózik Vitézy Dávid, miután Karácsony Gergely legyőzte a választáson

Nem tud veszíteni Orbán Viktor embere.

Vitézy Dávid a választási eredmények végső közlése előtt jelentette be, hogy a szoros verseny miatt a szavazatok újraszámlálására kerülhet sor. A jogszabály szerint ugyanakkor

a kis szavazatkülönbség ezt nem teszi indokolttá.

Mint ismert, szoros versenyben Karácsony Gergely, az MSZP–DK–Párbeszéd jelöltje

legyőzte a főpolgármester-jelölti választáson Vitézy Dávidot – papíron a Fidesz az LMP jelöltjét.

Kapcsolódó: Vége a színjátéknak: Orbán Ráhel is feltűnt Vitézy Dávid kampányában

Százszázalékos feldolgozottságnál a Karácsony 371 467 szavazatot gyűjtött (47,53 százalék), míg Vitézyre 371 143-an voksoltak (47,49 százalék).

„Ez óriási győzelem volt, megmutattuk, hogy van értelme, hogy Budapestről szóló programokkal, vízióval indítsunk el egy főpolgármesteri kampányt”

– fogalmazott Vitézy a végleges adatok közlése előtt, hozzátéve: több mint 22 ezer érvénytelen szavazat látszik, így szerinte „egészen biztosan újraszámlálásra kerül sor”.

Az Index beszámolója szerint ugyanakkor a jogszabály világosan kimondja: „a választási bizottságnak a választás eredményét megállapító döntése ellen a szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének törvénysértő voltára vagy a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény megállapítására

vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozással lehet fellebbezést benyújtani”.

Jelezték, ha Vitézy Dávid újraszámlálást szeretne, akkor konkrétumokkal kell szolgálnia: meg kell jelölnie például, pontosan melyik körzetben milyen törvénysértésről tud, és bizonyítékokat is csatolnia kell.

Hozzátették:

a kis szavazatkülönbség ugyanis önmagában nem indokolhatja az újraszámlálást.

A szavazatok újraszámlálása esetén a fellebbezés, illetve a bírósági felülvizsgálati kérelem elbírálására rendelkezésre álló határidő hat napra nő, a választási bizottság vagy a bíróság a választási irodák tagjainak közreműködését igénybe veheti – írták.

Kapcsolódó:

Elképesztő hajrá után Karácsony fordított Budapesten, de Vitézy újraszámolást követel (+videók)

Valódi Hírek