Vélemény.
Éveken keresztül nem zavarta az ellenzéki tömegeket, hogy a fideszesek valami miatt erkölcsi fölényben érezték magukat a baloldallal szemben. Összeszorított fogakkal, de emelt fővel tűrték, amikor Orbán a 2002-es veresége után egy erdélyi kis templomban azt találta szónokolni, hogy “úgy kell a következő négy évet elviselni, mintha az ország idegen megszállás alatt állna”.
Őszödi beszéd még sehol sincs, de ő már ekkor tudatja, hogy nem fogadja el a parlamenti váltógazdaságot, a demokrácia alapszabályait. A hasonlattal jelzi, hogy egy idegen megszállóval szemben bármilyen eszköz megengedhető. De idővel megszokta a balliberális közeg, hogy a haza van ellenzékben, ő pedig kormányon is csak idegen megszálló lehet. Tűrte a vádat, hogy ráront a nemzetére.
Éveken át nem tiltakozott, hogy le van kommunistázva, nincs joga a „hazához”, nincs joga a politikai képviselethez, nincs joga a nemzeti jelvények használatához, nincs joga megünnepelni 1956 ötvenéves évfordulóját, mert a baloldal “történelmi bűnben” fogant. Viselte, hogy ő csak magyar állampolgár, de nem magyar. Tűrte a „Gyurcsányt a Dunába, Demszkyt meg utána” skandálást, amivel lényegében politikai prominenseinek fizikai megsemmisítésére szólított fel a fideszes-gárdistás utcai szövetség. Szólított fel annak ellenére, hogy az Országgyűlés egy bizalmi szavazás során felhatalmazta a koalíciós kormányt a végehajtói hatalom munkájának folytatására.
Miért is hatalmazta fel? Azért, mert akkor a balliberális politikusok többsége még megértette, hogy nem a miniszterelnök személyéről, hanem az ország alkotmányos rendjének megvédéséről van szó. Ahogy az akkori miniszterelnök megfogamazta a tétet: a parlament egyik pártja nem tudja elviselni – ahogyan ő mondta – hogy a haza legyen ellenzékben, hamisan, hazug módon. Nem a haza van ellenzékben, hanem egy párt.
Engedünk-e, hogy támadják ezt az országot alkotmányos rendjében, vagy megvédjük azt? Ez a kérdés és ennek a parlamentnek kell válaszolni rá. A baloldali többségű parlament pedig válaszolt rá, mert egyetértett a miniszterelnökkel, hogy a jobboldal célja “elvitatni a parlamenti többség jogát, megfutamítani, kicsikarni az előrehozott választásokat és a megvert, megalázott kormányoldallal szemben 2/3-os többséget elérni, és új alkotmányt írni. Új alkotmányt Orbán Viktor szája íze szerint.” A NER a jóslatnak megfelelően megszületett, de a parlamenti döntéssel csúszott pár évet.
A hazai balliberális oldal évekig jogosan és igazának tudatában tiltakozott a Fidesz politikai kirekesztése, politikai abúzusa ellen. Öntudatosan utasította vissza, hogy a másik fél nemhogy nem fogadta el egyenrangú partnernek, hanem folyamatosan a megszűntetésére, egész pályás letámadására készült. Ebben a baloldal elleni háborús pszichózisban szocializálódott Magyar Péter, aki Demszky plakátok ide, Demszky plakátok oda, Orbán feljelentés ide, Orbán feljelentés oda, ma is félve tiszteli, sőt az Európai Bizottság elnökének javasolja bálványát, Orbán Viktort. Hogy is mondta elpirulva, félszeg mosollyal? Ő még mindig “nagy ember, nagy hibákkal”.
Magyar ifjúkorában ugyan nem a Dunába dobta volna Medgyessyt, hanem kötelet tett volna a nyakába – és ennyiben valóban különutas, reform fideszesnek tekinthető. De itt most nem Magyar a főszereplő, hiszen az erodálódó Fidesz a következő 10-15 évében még szalagon gyártja majd a Magyar Pétereket, amihez jobb ha hozzászokik a magmaradt, valódi demokrata ellenzék.
A főszereplő itt az a kisvárosi, tősgyökeres, rendszerváltás óta balos-liberális értelmiségi szavazó, akit úgy szédít meg Magyar ingjének vakító fehér fénye, ahogy Magyart ronccsá károsította az Orbán nevű csillag ultraibolya sugárzása. Ez az ex-liberális, demokrata szavazó most 2024-ben úgy érzi, hogy “Magyar Péter pártja visszavette a nemzeti szimbólumokat az azokat 14 éve kisajátító Fidesztől. Óriási tett, végre nem hazaáruló bitangnak éreztük magunkat!”.
Tessék?
Tehát az a Magyar, aki az elmúlt 14 évben Orbánnal együtt rángatta ki ennek a szavazónak a kezéből a nemzeti szimbólumokat, nevezte idegen megszállónak, rekesztette ki a magyarságból, most kegyet gyakorolt és beemelte őt a nemzetbe? Hát, valami nagyon elromlott ebben az országban.
A NER-nek évekig ellenálló, magára mindig is büszke, nyugatos balliberális értelmiségi azt az ex-NER csinovnyikot bálványozza, annak a NER-es katonának a tenyeréből eszik, aki február végéig egész politikai létének jogosságát tagadta és aki nem mellesleg gyerekeinek anyját a saját konyhájukban titokban lehallgatta, zsarolta, hogy aztán publikálja és ebből csináljon magának politikai karriert.
Hova lett a 20 éve Fidesszel büszkén harcoló balliberális értelmiségi és nem értelmiségi erkölcsi tartása? Maradt ezek után bármilyen erkölcsi alapja a magát nyugatosnak gondoló, progresszív demokratának a fideszeseket, orbánistáknak agyatlan birkáknak, szolgalelkűeknek nevezni? Aligha. A Magyar-ügy kapcsán az erkölcsi csatát a fideszes átlagszavazó nyerte meg a Magyarral szembeni ösztönös averziójával, azzal, hogy annak nevezte Magyart, ami: árulónak, abúzernek, erkölcsi hullának.
Orbán egészpályás letámadása 2024-re teljesült. A balliberális szavazó gerince megtört. Elveszítette 20 év után a fideszes szavazókkal szembeni erkölcsi fölényét, emberi tartását. Ostoba vakságában azt hiszi, hogy Magyar visszaadta most neki a nemzeti jelvényeket, segített neki visszakerülni újra a „hazába”. Pedig dehogy! Magyar magával rántotta őt egy olyan erkölcsi fertőbe, pöcegödörbe, ami ugyan nemzeti színű textillel van kibélelve, de távolabb vitte őt a hazától, mint valaha. A Magyart bálványozó eddig ellenzékinek hitt szavazótábor erkölcsileg, emberileg, politikailag Magyarral együtt megsemmisült.
Akik megmaradtak még a demokratikus értékek mellett – június 9 után kiderül, hogy pontosan hány emberről van szó – akiknek nincs gyomruk Magyarhoz gravitálódni, azok június 9. után várnak valamire. Elvárják a DK-MSZP-Párbeszéd koalíciótól, hogy adja vissza a baloldalnak a hitét, hogy nyerhet. Hogy a DK-MSZP-Párbeszéd tanulja meg magát nem a világhoz mérni, hanem ehhez az országhoz.
Dr. Raáb Renáta
