Brutálisan beégett Németh Szilárd: A spórolásán röhög egész Csepel

Németh Szilárd „elfelejtett” kifizetni egy 182 ezres éttermi számlát.

Németh Szilárd keresztapa lett pár éve, ezt pedig a Corner Gardenben ünnepelte meg a család. A számla 182 ezer forintra rúgott, ám a rezsibiztos fizetés nélkül távozott. A politikus a vendéglőben tartott fogadást szánta ajándékként a keresztelő alkalmából.

„Egy klottgatyában, pólóban meg bocskorban jelent meg, ami illetlenség volt. Szürreális látvány volt az öltönyös vendégek között. Aztán közölte a fogadás végén, hogy »Majd visszajövök.«

Nem jött vissza.

Helyette S. úr, a »táskás ember« érkezett. Azt mondta, hogy Szilárd azt üzeni, beszállnának a vállalkozásaimba, és »csak« a forgalmunk 20 százalékát kérik”

– részletezte a csepel.info-nak Märtz József, aki rögtön felhívta Németh Szilárdot. Kérdőre vonta a történtek miatt, ám a rezsibiztos mindent tagadott.

„Többet nem hozta szóba, de S. úr az egyik legnagyobb s€ggnyalója lett. A számlát később nyomtattam ki, amikor már sejteni lehetett, hogy mindez nem feledékenység”

– mondta a vendéglő tulajdonosa, akit közel 200 ezer forintos kár ért a fideszes politikus mulatozása miatt.

„Szilárd kiskirályként viselkedik.

Ő nem megy sehova, ő berendeli az embereket. Ha láttuk valamelyik hivatal vezetőjét a KIMBA-ba sietni, akkor tudtuk, honnan indul a következő eljárás ellenünk.

– fejtette ki a rezsibiztosról alkotott véleményét.

A kifizetetlen számla mellesleg ott függ a Corner Garden falán. A vendégek a tulajdonos elmondása szerint „röhögőgörcsöt kapnak”, amikor meglátják. Märtz József a magyarnarancs.hu-nak elmondta, nem perel a történtek miatt, mert az ügyvédi költség több lenne, mint maga a számla, emellett pedig a személyzetet sem akarja belerángatni az ügybe.

„Amúgy is jobban néz így ki a falon”

– fűzte hozzá, megjegyezve, hogy

Némethet már jobban utálják a saját szülőkerületében, mint az összes többiben.

Bajban van a Fidesz nehézsúlyú ökle

Április végén érkezett a hír, hogy a Csepeli Birkózó Club (CsBC) szerződésszegés miatt beperelte a Németh Szilárd által irányított Kozma István Birkózó Akadémiát (KIMBA). A klub azt kéri a Fővárosi Törvényszékre beadott keresetben, hogy kötelezzék az akadémiát több mint félmilliárd forint megfizetésére.

Március közepén beszámoltunk arról, hogy a csepeli birkózóknál kitört a balhé. Németh 2,4 milliárd forint támogatást szerzett a Csepeli Birkózó Klubnak. A pénzt a birkózó akadémia építésébe fektették, ahova viszont már nem mehetett be az egyesület.

Märtz József, a Csepeli Birkózó Club elnöke levélben szólította fel a fideszes politikust,

hogy „fizessen vissza” összesen 2,4 milliárd forintot a csapatnak.

A levél szerint a KIMBA-t vezető Németh semmit nem teljesített a CsBC-nek tett vállalásaiból. Ehelyett a magánalapítványához csatornázta át azokat az állami pénzeket, amelyeket a klub nyert el.

Minderről >>ITT<< írtunk részletesen.

Kapcsolódó:

Mi ütött Németh Szilárdba? A rezsibiztos már sejti, ki buktathatja meg Orbán Viktort

Németh Szilárd terjeszkedik: Sokakat felháborít az, hogy hova akarja betenni az egyik bizalmasát

Valódi Hírek