Orbán rajongói megtámadták az RTL stábját a Békemeneten

Orrba nyomhatlak? – kérdezte egy „békepárti” fideszes.

Az RTL stábja éppen próbál bejutni a Békemenetre, hogy a helyszínen forgassanak, azonban a biztonsági szolgálat emberei

annak ellenére sem engedik be őket, hogy előzetesen regisztráltak

tudatta a csatorna munkatársa.

Úgy tudni, másik stábjuk hamarabb ért a helyszínre, nekik hasonló gondjuk nem volt.

A csatorna dolgozói még a regisztrációhoz járó nyakba akasztható sajtókártyát sem kaptak, pedig azt többeknek is kiosztották: közlésük szerint a megafonosoknak meglepő módon már sikerült sajtókártyákat „szerezniük”. Hozzátették, már a harmadik helyen próbálnak bejutni a menet elejére, ám minden hiába.

Mindeközben arról számoltak be, hogy egy idősebb békemenetező férfi „provokátorok”-nak nevezte őket, miközben megpróbáltak a meneten kívül interjút készíteni. Amikor jelezték felé, hogy nem lett volna kötelező nyilatkozni, a férfi rárontott az operatőrre, akinek azt kiabálta, hogy

„ne vegyen fel, ne vegyen fel!”.

Majd egy másik békemenetező azt mondta:

„Jól esett, hogy lefilmezhettél hátulról?”

Majd ezek után egy harmadik férfi azt kérdezte:

„orrba nyomhatlak?!”

Kapcsolódó:

Videóval: Sokkoló háborús riogatást adott elő Orbán a Margit-szigeten

Figyelem! Elszabadul a káosz szombaton Budapesten: Leáll a közlekedés a Fidesz Békemenete miatt

Valódi Hírek