Lehet még fokozni: Idén is imába foglalják a születésnapos Orbán Viktor nevét

Orbán Viktor születésnapja alkalmából mise lesz a fővárosban.

Péntek délután 5 órakor szentmisét tartanak Orbán Viktorért a fővárosban – derült ki a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia közleményéből. Ez már a sokadik alkalom, hogy a hívek fohászukba foglalják a születésnapos miniszterelnök nevét, Orbán Viktor ugyanis május utolsó napján töltötte be a 61. életévét.

Kapcsolódó: Fokozódik a személyi kultusz: Hálaadó szentmisét szerveznek Orbán Viktorért a születésnapjára

Az ég küldte a politikust, legalábbis egyesek szerint

A Telex munkatársai két éve ellátogattak a kormányfőért tartott misére. A pap akkor úgy fogalmazott, hogy

„Orbán Viktor Isten ajándéka, aki fáklyaként jeleníti meg a világ világosságát”.

A Belvárosi Nagytemplomban Osztie Zoltán plébános, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének volt elnöke celebrálta a szentmisét. Mikus Márton szervező azt mondta a hírportálnak, hogy Magyarországért és „vezetőnkért”, Orbán Viktorért szervezték a misét.

„A születésnapján ez most már rendszeres, hogy imádkozunk az országért, és hogy a sátáni erők ellen folytathassa azt a munkát, amit az Istentől kapott”

– fogalmazott.

Kapcsolódó: „Dolgozik Krisztus követe a sátáni erők ellen” — Videón az Orbánért mondott szentmise legelborultabb pillanatai

Mutatjuk az erről készült videót:

Kitüntették Osztie Zoltánt

Mindszenty-emlékéremmel tüntették ki Osztie Zoltánt, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosát tavaly novemberben. Osztie már több alkalommal tartott istentiszteletet Orbán Viktorért. Egyszer úgy fogalmazott, hogy a politikust leginkább Szent Istvánhoz tudná hasonlítani.

Kapcsolódó:

Kést rántott egy nyugdíjas Orbán Viktor születésnapi miséje után

Orbánért miséző pap: A miniszterelnök leginkább Szent Istvánhoz mérhető

Valódi Hírek