Csupa keresztényi szeretetből.
Mint ismert, Orbán Viktor a múlt héten ünnepelte 60. születésnapját. A budapesti hálaadó mise után
egy templomból kilépő idős nő rátámadt egy demonstrálóra.
Az üggyel kapcsolatban a rendőrség most eljárást indított.
Május 31-én tartották meg a szokásos hálaadó szentmisét Orbánért a Március 15. téren található Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániában.
A Gulyáságyú Média beszámolója szerint egy ellenzéki aktivista éppen a szentmise után feszítette ki transzparensét az Erzsébet hídra, amit a templom kapujából kilépve lehetett látni. A táblára az alábbi feliratot írták:
„Istenünk, ments meg minket az orbáni bűnbandától!”
A férfinak többen is beszóltak, volt, aki bemutatott neki, egy idős hölgy pedig odáig is elment, hogy elvágta a molinót tartó madzagot egy késsel. Arra a felvetésre, hogy mi történne, ha mondjuk a férfi pólójára lenne írva a felirat, úgy felelt:
„Igen, azt kellene, bele kellene szúrni a kést.”
Az aktivista arról számolt be, hogy az idős nő kijelentését egy közelben lévő rendőr is hallotta, viszont ennek ellenére is csak rongálás miatt indult eljárás. A felvételen az látható, hogy csak a szerencsének köszönhető, hogy a transzparens nem zuhant rá valakire, a hírek szerint nem sérült meg senki.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közölte, „a rendelkezésre álló adatok szerint fenyegetés nem történt, erre utaló kijelentést a bejelentő sem tett.”