Most fog igazán felforrni a levegő a parlamentben: Sulyok Tamásnak harangoznak

Sulyok Tamás zűrös ügye miatt ülnek össze a képviselők a parlament épületében.

Május 31-én, pénteken este 8 órakor rendkívüli parlamenti ülést tartanak, a hatalmas zűrben lévő Sulyok Tamás 5 percet kapna a felszólalásra. Bár a köztársasági elnök neve szerepel az Országgyűlés Sajtóirodájának csütörtökön kiadott napirendjében, a Sándor-palota az Indexet úgy tájékoztatta, hogy

Sulyok nem vesz részt a parlament ülésén.

Kiderült, mit lép Sulyok Tamás a parlament rendkívüli ülésén

Kedd este a házbizottsági ülésen arról döntöttek, hogy május 31-én, pénteken este 8 órakor tartja meg a parlament azt a rendkívüli ülést, amelyen két ellenzéki napirendi pontot tárgyalnának. Az egyik pont szerint Sulyok földmaffiás botrányba keveredett köztársasági elnököt váltaná le az ellenzék. A Fidesz azonnal jelezte, hogy a kormánypárti képviselőcsoportok nem lesznek jelen a rendkívüli ülésen.

Dobrev Klára keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, összegyűltek a szükséges aláírások az Országgyűlésben ahhoz, hogy meginduljon a megfosztási eljárás Sulyok ellen, így Kövér László számára nem maradt más lehetőség, mint összehívni a parlamenti képviselőket. A DK mellett az MSZP, a Párbeszéd, a Momentum és az LMP is támogatta az ügyet.

Minderről >>ITT<< olvashatsz részletesen.

Kapcsolódó:

Dobrev Klára: Nem lehet a fideszes erkölcsről a ped0filbotrány nélkül beszélni

Valódi Hírek