Dobrev Klára: Felkészültem arra, hogy kizárnak az MTVA-vitából

Dobrev Klára a csütörtök esti MTVA-vita kapcsán posztolt a Facebookra.

Dobrev Klára, a DK–MSZP–Párbeszéd szövetség európai parlamenti listavezetője a csütörtök esti MTVA-vita kapcsán posztolt a közösségi oldalára. Mint írta, felkészült arra, ha el akarnák hallgattatni az eseményen, sőt, arra is, ha esetleg kizárnák a vitából. Megjegyezte, nem vár tisztességes magatartást olyanoktól, akik hosszú évek óta a hírhamisításban és a hazudozásban jeleskednek.

Az MTVA-vitáról

A Demokratikus Koalíció politikusa a minap arról írt, hogy ő nem egyenlő Orbán Viktorral, nem akar lesötétített autóval, az emberek elől bujkálva bejutni a stúdióba. Dobrev Klára a közösségi oldalán másokat is a Várkert Bazár elé invitált. Az EP-képviselő az emberek közül, az utcáról akar bemenni a vitára, nem pedig a mélygarázson keresztül, ahogy azt a „köztévé” szervezte.

Kapcsolódó: Hoppá! Dobrev Klára előre közölte, meg fogja szegni az MTVA szabályait a csütörtöki vitán

Az információk szerint Németh Balázs mellett Novák Katalin volt kommunikációs igazgatója, Volf-Nagy Tünde lesz a műsorvezetője a köztévé választási vitájának.

Változtatás nélkül idézzük Dobrev Klára csütörtök délelőtti bejegyzését:

„Felkészültem arra, hogy nem hagynak beszélni. Felkészültem arra, hogy kizárnak a vitából. Mert tudom, hova megyek, ezért semmi tisztességet nem várok olyanoktól, akik 14 éve híreket hamisítanak, és hazudnak milliók szemébe.

Elmegyek a vitára, mert politikusként ez a kötelességem. De egy percig se higgyétek, hogy meghajolok előttük, és az ő szabályaik szerint játszom majd. Mert ez egy hazug tévé, vitának hazudott kamu műsora. És ezt el fogom mondani ott is, és

addig fogok beszélni, amíg belém nem fojtják a szót.

Nekem a politika nem a celebkedésről, hanem rólatok szól. Én ezzel a felelőséggel megyek ma este az MTVA műsorába. Szombaton pedig nincs több kifogás: az ATV-vitán mindenkinek ott kell lenni, aki érzi ezt a felelősséget és szeretné egy tisztességes vitán megmérettetni magát.”

(Dobrev Klára/Facebook/Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

FRISS: Kiderült minden részlet az MTVA élő listavezetői vitájáról

Valódi Hírek