Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetről: Egy fontos részlet kimaradt a végzetes hiba okai közül

Bár a hivatalos vizsgálat eredményei még nem ismertek, egyre valószínűbb, hogy a szabályok mellőzése volt az oka a kilenc nappal ezelőtti verőcei hajóbaleset megtörténtének.

Újabb megrázó részletek derültek ki a verőcei hajóbaleset okairól

A pénzcentrum.hu a Magyar Országos Hajózási Szövetségnél érdeklődött, hogy milyen szabályok vonatkoznak arra az esetre, amikor egy motorcsónak keresztezi egy nagyobb hajó, például a Heidelberg útját.

Mint ismert, a tragikus baleset során egy motorcsónak ütközött egy szállodahajóval, és eddig csak egy túlélőt találtak, valamint hat holttestet, egy lányt pedig továbbra is keresnek. A rendőrség folyamatosan beszámolt a keresés eredményeiről, de a túlélők megtalálásában már nem reménykednek.

A portál azt vizsgálta meg, hogy milyen szabályok vonatkoznak a nyílt vízen közlekedő kishajókra és motorcsónakokra, és mit ír elő erre vonatkozóan a kötelező érvényű szabályzat.

Túl gyorsan mehetett a kishajó

Mint írták, ha már valaki eljutott oda, hogy megvásárolta a hajót, és a szükséges engedélyek is megvannak, még akkor sem ér véget a hosszas szabályzat, amit kívülről kell fújni. A verőcei tragédiával kapcsolatban Tóth Mihály hajózási szakértő az RTL Híradónak azt nyilatkozta, hogy szerinte

túl gyorsan mehetett a kishajó, és ez is okozhatta a tragédiát.

„A szabályzat egyértelműen kimondja, hogy a kishajónak mindig elsőbbséget kell adnia a nála nagyobb hajónak. Sőt, még csak nem is keresztezheti az útvonalat”

– közölte az esettel kapcsolatban a szakember. Hozzátette: emellett kiemelten figyelni kell az időjárásra és egyéb körülményekre is.

Felhívták a figyelmet a hajózási szabályzat fontosságára

A MAHOSZ a portállal azt közölte: a hajóvezetésnek természetesen éppúgy megvannak a maga szabályai, mint bármilyen más járműnek a közlekedésben.

„A hajózási szabályzat egyértelműen fogalmaz: a kishajónak más hajók részére – beleértve a gyorsjáratú hajókat – biztosítania kell a menetirányuk megtartásához és műveleteik végzéséhez szükséges teret, továbbá

nem követelhetik azt sem, hogy azok neki kitérjenek”

– tudatták.

Vizsgálatot indítottak az ügyben

A szakemberek már korábban jelezték, hogy kitérésről nem is lehetett volna szó. Elképzelhető, hogy a szállodahajó nem is észlelte környezetében a csónakot, amelyen nyolc ember utazott. Hozzátették, nem ritka az sem, hogy egy szállodahajó ekkora „súlyú” hajóval vagy akár mással találkozzon. Azt, hogy pontosan mi történhetett a verőcei baleset során, azt egy hivatalos vizsgálat fogja majd megállapítani.

„A jelenlegi információk szerint egy kb. 2 tonnányi hegymenetben, szabályosan közlekedő nagyhajóval ütközött – a sérülések alapján – vélhetően nagy sebességgel egy kb 1000 kg súlyú hobbihajó. Egy nagyobb uszadék is körülbelül ekkora súlyú, amellyel több alkalommal is találkozhat útja során egy ekkora hajó. Ennek észlelése nagyon sok tényezőtől függ, a nyomozás során a hatósági szakértők nyilvánvalóan ezt is vizsgálják”

– közölték, majd a hajózási szabályzatot idézve hozzátették: a szabályzatban pontosan meghatározzák, mekkora kerülőt kell tenniük a balesetben odaveszett motorcsónakhoz hasonló járműveknek.

Csónakkal, kishajóval vagy vízi sporteszközzel nem szabad egy menetben lévő nagy hajó útvonalát a haladási irányában 1000 méternél kisebb távolságon belül keresztezni. A szabályzat továbbá előírja, hogy menetben lévő hajókat hátulról 60 méternél, oldalról pedig 30 méternél kisebb távolságra megközelíteni tilos, feltéve, hogy a vízi út méretei ezt lehetővé teszik – részletezték.

Kapcsolódó:

Most közölte a rendőrség: A Dunában találták meg a verőcei hajóbalesetben eltűnt Olivér h0lttestét a búvárok

Most érkezett: Bűnügyi felügyelet alá helyezték a verőcei tragédiában érintett szállodahajó kapitányát

Megrendítő részletek érkeztek a verőcei tragédiáról – megszólalt a Magyar Hajózási Országos Szövetség

Valódi Hírek