Lesújtó hír érkezett a verőcei hajóbalesetről: Megszólalt a dunai mentőexpedíció vezetője

A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője nyilatkozott a verőcei hajóbaleset kapcsán.

Már inkább az áldozatok kereséséről szól a kiterjedt kutatás a Dunán – mondta a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.

Balázs László kiemelte, a kutatásban több 100-an dolgoznak. Hozzátette, a mentési munkálatokat nehezítette, hogy korlátozott látási viszonyok között kellett megkezdeni a kutatást, amit tovább bonyolított a Dunában lévő uszadék és vízben úszó sok hajóalkatrész.

A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője elmondta, a bejelentést követően nem lehetett tudni, pontosan hol történt a baleset, ezért a mentést irányítók döntése alapján 20 kilométeres körzetben kezdték meg a kutatást a Dunán. A szervezet hőkamerás drónokkal és a part menti részek átvizsgálásával segítette a hivatásos tűzoltók munkáját. Nyilvánvaló, hogy nagy erőjű ütközés történt, ezt a túlélő férfi, illetve a megtalált 2 áldozat – egy férfi és egy nő – sérülései is igazolják. A kutatási tevékenységeket egy operatív törzs koordinálja, és sötétedésig folytatják azt a Duna teljes szakaszán – ismertette.

Kapcsolódó: Kiderült, kik a verőcei halálos hajóbaleset áldozatai

Ameddig nincs meg minden eltűnt ember, nem mondható ki, hogy ők valójában áldozatok – hangsúlyozta. Úgy fogalmazott:

„Értelemszerűen, a szakma szempontja alapján most már arról beszélünk, hogy

inkább áldozatokat keresünk, a túlélés esélye gyakorlatilag a minimumra csökkent.”

A rendőrség korábban a szombat éjjel Verőcénél történt hajóbalesetről azt közölte, a szállodahajónak ütköző motorcsónakban 8-an utaztak, közülük egy férfi kijutott a partra, 2 személy a hołttestét találták meg, 5 embert jelenleg is keresnek.

Hogy történt a verőcei hajóbaleset?

Súlyos hajóbaleset történt a Dunakanyarban szombaton éjjel. A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint egy kisgéphajó ütközött össze egy szállodahajóval. Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a sajtótájékoztatón részletezte a történteket.

Május 18-án éjjel érkezett bejelentés Verőce közeléből, miszerint egy vérző fejű férfit találtak, aki valószínűleg hajóbaleset áldozata lehetett. A tájékoztatás szerint a helyszínen végzett kutatások során először egy férfi holttestét, majd később egy nőét is megtalálták. A sérült kisgéphajót sikerült partra vontatni. A rendőrség egy szállodahajót is megállított Komáromnál, amelynek oldala sérült volt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság több ember halálát okozó víziközlekedés-veszélyezetetés gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettessel szemben.

Kapcsolódó: Halálos hajóbaleset történt Verőcénél

A szakértők szerint egyértelműen megállapítható a kishajó vezetőjének felelőssége a verőcei balesetnél, amennyiben bebizonyosodik, hogy a szállodahajóval ütközött. A rendőrség mindezt még nem erősítette meg. Arról, hogy a szállodahajó kapitányának érzékelnie kellett-e egy ilyen típusú ütközést, a szekértői vélemények is eltértnek.

Jelenleg Komáromnál áll a verőcei halálos balesetben érintett, svájci bejegyzésű, kétszintes szállodahajó, amelyen rendőrségi helyszínelés zajlik. A Heidelberg nevű hajón mintegy 110 utas tartózkodik a komáromi kikötőben, a rendőrség mindenkit kihallgat.

Minderről >>ITT<< olvashatsz részletesen.

(MTI/Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

Friss hírek érkeztek a halálos verőcei hajóbalesetről: Mindenkinek üzent a magyar rendőrség

Valódi Hírek