Kitört a pánik: Bombariadó miatt kellett kiüríteni egy rakás iskolát hétfőn

Több iskola kiürítéséről kellett intézkedni a b0mbariadó miatt.

Magyarországon több iskolát is ki kellett üríteni hétfőn, mert az intézményeknek vasárnap este küldött e-mailben b0mbar0bbantással fenyegették meg azokat – tudta meg az rtl.hu.

Komolynak tűnt a fenyegetés. Egy rakás iskola b0mbariadót rendelt el

Az egyik iskolában azt mondták, hogy rendezett, jól megfogalmazott üzenetet kaptak. Ráadásul egy tankönyvkiadóéra emlékeztető címről jött az elektronikus levél. Azonnal b0mbariadót rendeltek el.

A kiürített intézmények között van a szombathelyi Paragvári Utcai Általános Iskola, valamint a Neumann János Általános Iskola is. Előbbi iskolában még reggel 8 óra előtt észrevették az e-mailt, és

evakuálták a diákokat a közeli Agora Savaria kulturális intézménybe.

Nem csak ez a két iskola érintett: a rendőröknek hasonló fenyegetés miatt Szegeden, Nyíregyházán és Kulcson is ki kellett vonulniuk.

Nem tudni, hogy egy ember küldte-e a leveleket

Azt nem tudták megerősíteni, hogy pontosan ugyanarról a címről jött-e ugyanaz a szöveg. Ráadásul az sem világos, hogy pontosan hány iskolába érkezett hasonló fenyegetés. A portál a rendőrséget is megkereste az ügyben, akik későbbre ígértek tájékoztatást. A b0mbariadót követően szerencsére sehol sem találtak robbanószerkezetet.

A szombathelyi iskola a Facebookon kért segítséget a szülőktől, hiszen az evakuált gyerekek víz és élelem nélkül maradtak.

(Szombathelyi Neumann János Általános Iskola/Facebook)

Valódi Hírek