Rendkívüli közleményt adott ki a rendőrség a Kemecsén történt iskolai bántalmazásról

Életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség a Kemecse településen történt megrázó iskolai bántalmazás ügyében.

Megírtuk, hogy súlyos iskolai bántalmazás történt Kemecsén pénteken. Négy 10 év körüli kislány bántalmazott egy fiút, aki jelenleg is nagy fájdalmakkal küzd, állapota súlyos.

A kisfiú már magához tért az altatásból

Adriánon a minap életmentő műtétet hajtottak végre, az orvosok kivették a lépét. A kisfiú családja a nyíregyházi kórháznál nyilatkozott az RTL Híradó stábjának. A szülők megrendültek a történtek miatt, nem tudták megmondani, mi idézhette elő az eseményeket.

Adrián már magához tért az altatásból, ugyanakkor keveset kérdezik, nem akarják felzaklatni.

Az intézmény vizsgálatot indított

A kisfiú elmondása szerint hátulról ketten lerántották a földre, majd még két iskolatársa nagy erőkkel elkezdte rugdosni az iskolaudvaron. Két fiú segített neki felállni, így vitték az intézmény egyik pedagógusához. A Magyarországi Református Egyház fenntartásában működő iskola elismerte a történteket, belső vizsgálatot indítottak.

A rendőrség közleményt adott ki a Kemecse településen történt brutális támadást követően

A rendőrség

életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indított büntetőeljárást

a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kemecse egyik általános iskolájában történt bántalmazás ügyében. Az intézmény udvarán diáktársai vertek meg egy gyereket – közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére pénteken.

A rendőrség az esetről – a nyomozás érdekeire hivatkozva – nem adott részletesebb tájékoztatást az ügyben.

Kapcsolódó:

Súlyos iskolai bántalmazás Kemecsén: Majdnem halálra v€rt négy 10 év körüli kislány egy fiút (+videó)

Valódi Hírek