Érik a világbotrány: Dermesztő dolgok derültek ki Orbánék iráni botrányhős haverjáról (+videó)

Védett személyeknek járó kíséretet kapott Magyarországon Irán volt elnöke, Mahmúd Ahmadinezsád.

Előadást tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az Izrael elpusztításáról álmodozó iráni exelnök

Mint megírtuk, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) meghívására, „Közös értékek a globális környezetben” témában tartott előadást

az iráni nukleáris fegyverkezés letéteményese, Mahmúd Ahmadinezsád.

„A kormány nem fogadta a volt iráni elnököt. Programja egyetemi program. Magyarországon az egyetemeken oktatási és szólásszabadság van. A kormány nem szól bele az egyetemek programjaiba”

– reagált cinikus válaszában az Indexnek a Külgazdasági és Külügyminisztérium, amikor azt kérdezték, van-e köze a kormánynak a volt iráni elnök budapesti látogatásához.

Az iráni sajtó számolt be a részletekről

A volt iráni elnök magyarországi látogatásáról elsőként az izraeli nagykövetség számolt be kedden. Vele kapcsolatban többek között megjegyezték: Mahmúd Ahmadinezsád a holokausztot tagadó konferenciát is szervezett már, valamint Izrael elpusztításáról is többször beszélt.

Az iráni sajtóban fotókat is közöltek a volt iráni elnök és a rektor találkozójáról. A fotók alapján oldott, kellemes hangulatban találkoztak a felek:

A rektor és a volt iszlamista vezető kezet fognak egymással. A rektor meghajol. Forrás: 444.hu

Védett személyeknek járó kíséretet kapott Magyarországon

Az iráni sajtóból derült ki az is, hogy

Ahmadinezsád védett személyeknek járó kíséretet kapott Magyarországon (!).

A felvételek tanúsága szerint a volt iráni elnök rendőrkonvoj kísértében hagyta el a Liszt Ferenc Repülőteret.

Érdemes megjegyezni, hogy a minisztérium közlése szerint ők nem tudtak semmiről, azonban Ahmadinezsád valahogy mégis államfőknek kijáró fogadtatásban részesült – hívta fel a figyelmet az rtl.hu.

Úgy tudni, a volt iráni elnököt ugyanaz a páncélozott Audi szállította, amely a szlovák kormányfőt is budapesti látogatásán néhány évvel korábban.

Mélyen hallgatnak Orbán Viktorék

A csatorna kérdésekkel fordult a kormányzathoz, hogy megtudják, Ahmadinezsád miért kaphatott védett személyeknek kijáró kíséretet, valamint érdeklődtek (volna) arról, hogy mindez mennyibe került a magyar adófizetőknek, ám kérdéseikre nem kaptak válaszokat.

Videó:

Valódi Hírek