Kiakadtak a szakértők: Nemzetközi botrányt okozott Szijjártó Péter meglepő bejelentése

Szijjártó Péter a múlt héten Irán fővárosába, Teheránba utazott. A külgazdasági és külügyminiszter közleményei szerint mezőgazdasági megállapodást kötött a közel-keleti országgal. Az egyezmény az agrár- és az élelmiszerszektort érinti.

A tárcavezető az iráni pénzügyminiszterrel közös tájékoztatóján üdvözölte a két ország közötti beruházásvédelmi egyezmény hatályba lépését, valamint tudatta, hogy az együttműködés útjában álló akadályok felszámolását a vám- és adóhatóságok közötti aktívabb együttműködéssel is segíteni fogják a felek.

Mindemellett vízügyi és felsőoktatási együttműködés is van a két ország között – olvasható az MTI-n.

Kapcsolódó: Itt van Szijjártó legfrissebb hencegése: Magyarország diktálni fogja egy technológiai világforradalom tempóját

Kiakadtak a szakértők

Morton Klein, az Amerikai Cionista Szervezet elnöke szerint a két ország közötti gazdasági együttműködést fejlesztő egyezményt vissza kell vonni – írta hétfőn Káncz Csaba a privatbankar.hu-n

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági koordinátora csütörtökön számolt be arról, hogy Irán jelentős mennyiségű drónt, irányított bombát és tüzérségi lőszert szállít Oroszországnak. Ugyanakkor Washingtonnak még meg kell állapítania, hogy Teherán ballisztikus rakétákat is átadott-e Vlagyimir Putyinéknak – tette hozzá.

Dacára annak, hogy nincsenek jogi korlátozások a ballisztikus rakéták eladására, Irán erkölcsi kötelességének érzi, hogy tartózkodjon fegyverügyletektől az orosz–ukrán konfliktus idején, mert nem akar olajat önteni a tűzre”

– közölte az Iszlám Köztársaság ENSZ-képviselete az X-en.

„Ez azon alapul, hogy Irán elkötelezett a nemzetközi jog és az ENSZ alapokmánya mellett”

– jegyezték meg.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) egyes iráni rakéták, drónok és más technológiai eszközök exportjára vonatkozó korlátozása októberben járt le. Mindazonáltal az Egyesült Államok és az Európai Unió fenntartotta Irán ballisztikusrakéta-programjával kapcsolatos szankcióit, attól tartva, hogy Teherán esetleg közel-keleti szövetségesei, illetve Oroszország számára ilyen fegyvereket fog szállítani.

Irán kezdetben tagadta, hogy drónokkal látta volna el Oroszországot, később azonban elismerte, hogy kis mennyiségben átadott pilóta nélküli repülő eszközöket Moszkvának még az ukrajnai háború kitörése előtt – áll az MTI-n.

Szijjártó Péter: Virágzik az együttműködés Irán és Oroszország között

Az Orbán-kormány a megállapodásról szóló múlt heti jelentése meglepte a biztonsági szakértőket, nem alaptalanul – fogalmazott a Káncz Csaba. Mint rámutatott, miután Oroszország 2022 februárjában megtámadta Ukrajnát, az iráni-orosz kapcsolatok elsősorban a védelmi és biztonsági kérdésekre hegyeződtek ki.

A két ország az USA-t okolja a jelenlegi globális bizonytalanságért. A partnerségük újabb résztvevője Észak-Korea, amely

valószínűleg rakétákkal is ellátja Oroszországot.

Eközben minden bizonnyal Irán is drónokkal, tüzérségi lövedékekkel, valamint ballisztikus rakétákkal támogatja Vlagyimir Putyinékat.

Februárban felröppent a hír, hogy Moszkva rövidesen megkezdi a Shahed-136 öngyilk0s drónok összeszerelését egy tatárföldi gyárban. Mindeközben Irán érdeklődött az orosz Szu-35-ös vadászgépek importja iránt – részletezték a gazdasági portálon.

Kapcsolódó:

Fotóval: Szijjártó Péter megmutatta dögös szerelésben a feleségét a szombat esti buli előtt

Valódi Hírek