Rendkívüli: Itt van Orbán és a kínai diktátor mindent letaroló bejelentése (+videó)

Új minőségű erőket is be fognak vetni Magyarországon – tudatta a kínai vezető.

Orbán Viktor és Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára csütörtökön megtartották közös sajtótájékoztatójukat Budapesten. A hivatalos csatornákon eredetileg 17:45-re meghirdetett sajtótájékoztató – szokatlan módon – több mint egyórás csúszással kezdődött.

Mit mondott Orbán Viktor?

Orbán megtiszteltetésnek nevezte a kínai elnök magyarországi látogatását. Felidézte a koronavírus-járványt, amellyel kapcsolatban köszönetet mondott a kínai elnöknek a kínai vakcinák miatt is.

Elmondása szerint egy több központú világrendben élünk, amelynek egyik „tartóoszlopa” szerinte a Kínai Kommunista Párt. Azt mondta, Magyarország mindig is az „egy Kína elvét” vallotta (azaz nem ismeri el Tajvan függetlenségét – a szerk.), mindig is baráti országként tekintettünk Kínára szerinte.

„A kínai–magyar együttműködés a folyamatos megszakíthatatlan barátság története”

– mondta Orbán.

Oroszország ukrajnai háborújáról

A kormányfő a háborúra kitérve úgy folytatta: szerinte Magyarország hangja magányos hang Európában. Úgy látja, Európában minden tagállam a háborút támogatja, kizárólag Magyarország van a béke pártján szerinte.

Orbán elismételte: fegyverszünet kell és béketárgyalások.

A gazdasággal kapcsolatban elmondta: a kereskedelmünk értékét 12 milliárdranégyszeresére – növeltük, valamint jelezte, közös nyilatkozatot adtak ki a kínai elnökkel egy nagyszabású stratégiai partnerségről.

Azt mondta Orbán: Kína meghívta őket, hogy modernizálják a kínai gazdaságot. Hozzátette: Kína is hajlandó részt venni a magyar gazdaság modernizációjában.

A Magyarországon megvalósuló kínai beruházásokról

Hozzátette:

tavaly az összes hazai beruházás háromnegyede érkezett Kínából,

jelenleg pedig 6400 milliárdnyi kínai beruházás folyik Magyarország területén. Minderre nagyon büszke volt Orbán, ennek hangot is adott.

Kapcsolódó: Mi a jó ég folyik itt? A kínai gigacég újabb furcsa részleteket árult el a debreceni akkumulátorgyárról

Kiterjesztik az együttműködést a nukleáris energiára is

Orbán számtalanszor megköszönte a „mélyen tisztelt elnök úr”-nak a támogatást, a megállapodásokat, és azt, hogy

együttműködésüket „ki tudják terjeszteni a nukleáris ipar teljes spektrumára”.

Azt mondta, az a tervük hogy 60-70 százalék között lesz Magyarországon a nukleáris energia aránya a következő évtized elejére.

A kommunista vezető is színpadra lépett

Hszi Csin-ping „őexcellenciája” köszönetét fejezte ki Sulyok Tamásnak és Orbánnak a meghívásért és a „szívélyes vendégszeretetért”.

Elmondta: „barátságos és gyümölcsöző” tárgyalásokat folytatott Orbánnal a kínai–magyar kapcsolatok erősítésére vonatkozóan.

Tájékoztatott,

fontos együttműködési dokumentumokat írtak alá.

Átfogó együttműködésről állapodtak meg Orbánnal, tovább erősítik a kapcsolatokat a két ország között

Közölte: még a jelenleginél is tovább kell „fejleszteni” a kétoldalú kapcsolatokat. Jelezte, átfogó stratégiai partnerségről állapodtak meg Kína és Magyarország között „egy új korszakra” vonatkozóan.

A kínai elnök nagyobb célokról és lendületről beszélt. Azt mondta, mindkét fél fenntartja a magas szintű együttműködést, megerősítik a párbeszédet a politikai pártok között, tapasztalatokat fognak megosztani egymással – sorolta, hozzátéve: az együttműködést a két ország érdekei mentén tervezik megvalósítani.

Új erőket is bevetnek

Mélyíteni fogják a gazdasági és pénzügyi együttműködést is, valamint előmozdítják a Budapest –Belgrád vasútvonalat is.

Új minőségű erőket is be fognak vetni Magyarországon

– tudatta Hszi, aki már nem részletezte, hogy pontosan milyen erőkre gondol.

Egyéb területekre is kiterjesztik a „gyümölcsöző” együttműködést

Közölte: megerősítik a sport, a média, a kultúra területén is az együttműködést.

Kijelentette: Kína fontos pólusként tekint az Európai Unióra. Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet kapjon az EU-ban.

Megerősítik a kommunikációt és a koordinációt is, valamint előmozdítják az együttműködést „a nemzetközi igazság” terén is – fogalmazott.

Hszi végezetül elmondta: bízik a fényesebb jövőben.

Videó:

(Magyarország Kormánya/Facebook)

Valódi Hírek