Lázár János minisztériuma nagyon nem szeretné, ha az emberek döntenének a kormányzat kiemelt beruházásairól. Az Építési és Közlekedési minisztérium megtámadta a Kúria döntését a népszavazási kezdeményezésről.
Orbán Viktor kormánya visszaél a kiemelt beruházásokkal
Népszavazást tartanának a kormány kiemelt beruházásainak ügyében, ugyanis joggal feltételezhető, hogy az Orbán-kormány visszaél ezzel a lehetőséggel, és csupán azokat a beruházásokat minősíti kiemeltté, amelyek kedvesek számára, vagy amelyhez érdeke fűződik.
Miután a Kúria döntése nyomán kiderült, nincs akadálya annak, hogy az LMP népszavazást kezdeményezzen a kiemelt beruházássá nyilvánítás ellen, Lázár János Építési és Közlekedési Minisztériuma azt közölte:
nem fogadják el a Kúria döntését.
A Nemzeti Választási Bizottság átengedte a népszavazást kezdeményezést
A Nemzeti Választási Bizottság február 1-jén átengedte a párt népszavazási kezdeményezését, amellyel hatályon kívül lehetne helyezni az építésügyi törvény kiemelt beruházások szabályozására vonatkozó részét. Az LMP népszavazási kezdeményezését később többen is megtámadták a Kúriánál, köztük Lázár Jánosék is.
Kapcsolódó: Mi folyik itt? Lázár János megtámadott egy hitelesített népszavazási kérdést
Az üggyel kapcsolatban Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese arról számolt be, hogy a Kúria döntött a népszavazásról: kimondták,
megtartható a népszavazás arról, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül az építészeti törvény kiemelt beruházásokról szóló részét.
A Kúria közölte: nincs semmi akadálya, hogy népszavazást tartsanak az ügyben
A Kúria állásfoglalásában közölte: a népszavazási kérdés nem vonatkozik a költségvetésre, így nincs akadálya népszavazást tartani a témában. Hozzátették: nem következik be a választópolgári egyértelműség sérelme sem, mert a népszavazásra javasolt kérdést az átlagosan tájékozott választópolgárok egyértelműen meg tudják válaszolni.
Kapcsolódó: Kiszivárgott Lázárék szupertitkos terve: Kiderült, miről seftel az arabokkal az Orbán-kormány
„Nem fogadja el a Kúria döntését az Építési és Közlekedési Minisztérium, az Alkotmánybírósághoz fordulnak”
– közölte Lázár János tárcája az RTL Híradónak.
Jelezték, Lázár minisztériumának már csak ez az egy „jogi lehetősége” maradt, hogy megtámadják a párt által indított népszavazási kezdeményezést. Így még koránt sem biztos, hogy lehet majd szavazni a kiemelt beruházásokról.
Az ellenzéki párt hangsúlyozta: ez a törvény lehetővé teszi, hogy a magyar jogrendszer fölé helyeződjenek olyan, a kormány számára kedves beruházások, amelyeket mindenképpen megvalósítanának.
- „Stadionépítések,
- közlekedési,
- kulturális,
- turisztikai beruházások,
- akkumulátoripari fejlesztések – az elmúlt években
több száz építkezést nyilvánított nemzetgazdasági szempontból kiemeltté a kormány, időnként magáncélúakat is”
– hangzott el a híradóban.
Nagyon megijedtek Lázár Jánosék, az Alkotmánybírósághoz fordulnak, hogy ne dönthessenek az emberek
A tárca korábban azzal „indokolta” a kezdeményezés megtámadását, hogy az „hatással lehet a központi költségvetésre, és ilyen ügyekben nem lehet népszavazást kiírni”. A Kúria azonban nem látta megalapozottnak ezt az érvelést.
A csatornának az Építési és Közlekedési Minisztérium azt írta:
„Alkotmányi jogi panasszal élünk és az Alkotmánybírósághoz fordulunk.
A magyar építészetről szóló törvény kiemelt beruházásokra vonatkozó szabályainak megtartása Magyarország stratégiai érdeke.
A más országokban is alkalmazott eljárásrend garantálja, hogy a régió országainak befektetés ösztönző versenyében ne szenvedjük behozhatatlan hátrányt”.
Az LMP által benyújtott, egyébként a Kúria által is elfogadott népszavazási kérdés így szól:
„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvénynek a kiemelt beruházásokra vonatkozó szabályokat megállapító 42. alcímét?”
Videó: