Kiszivárgott Lázárék szupertitkos terve: Kiderült, miről seftel az arabokkal az Orbán-kormány

Megdöbbentő részletek derültek ki.

A kormány egyetért azzal, hogy az érintett területek „a központi költségvetési bevételek növelése érdekében versenyeztetés útján

elidegenítésre kerüljenek (…) speciális értékesítés keretében”

– olvasható a rákosrendezői pályaudvarnál magvalósuló úgynevezett „maxi Dubaj” városnegyedről készült előterjesztés vezetői összefoglalójában, amelyet a kormányzat számára készítettek.

A Népszava beszámolójában jelezte, még az idén aláírnák az államközi szerződést, és „a speciális ingatlanértékesítés” mellett az Orbán-kormány számolt

a földhasználati jog átengedésével is (!).

A lap birtokába került dokumentum pedig árnyalja Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfői kijelentését, amikor a Népszava érdeklődésére azt mondta: a kormány megtehetné, hogy eladja a területet, de nem erről, hanem – állította – „közös ingatlanfejlesztésről” van szó.

Ugyanakkor a dokumentumból kiderült: az összefoglalóban kétféle konstrukcióról tesznek említést: szólnak arról, hogy az állam „a projekt megvalósításához szükséges ingatlanokat (…) értékesít”, valamint arról is, hogy a beruházó „a fejlesztéssel érintett épületek alatti területre szerzi meg, és fizeti meg a földhasználati jog értékét”.

Arra is fény derült, hogy az év elején egy speciális hirdetményt tettek közzé, amelyre két érdeklődő jelentkezett. A felhívás szerint a jelentkezőknek fejlesztési koncepciót kellett kidolgozniuk, így két terv is beérkezett Orbán Viktorékhoz, amelyeket összevetettek a MÁV területigényével, amelynek eredményeként – olvasható a dokumentumban –

a 130 hektárból 69,3 hektár kerülhet értékesítésre”.

Megjegyezzük, ez mintegy 700 ezer négyzetméternyi terület értékesítését jelenti. Az irat szerint a két pályázat elbírálása után egy kétezres (nem titkos, de nem is nyilvános) határozatban a kormány utasítást adott egy nemzetközi szerződés előkészítésére az Egyesült Arab Emírségek és Magyarország között.

A szerződésben a Magyar Állam kötelezettséget vállalna öt infrastruktúra-fejlesztés elvégzésére, míg a partner a „fejlesztési koncepció” megvalósítására. Lázár az ingatlanfejlesztőre vonatkozó információkat – miszerint Mohamed Alabbar csoportja állna a háttérben – sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, ugyanakkor – hívták fel a figyelmet – a miniszter által elmondottak erre utalnak.

A dokumentumban vázoltak szerint még az idén aláírnák az államközi szerződést, ehhez pedig

  • még a jövő évi választások előtt módosítanák a vonatkozó építési szabályzatokat,
  • jogilag rendeznék az ingatlanokat,
  • az év második felében pedig megkezdődhetne a beruházás kivitelezése.

Lázár János úgy értesült, „a magánbefektetőnek a gyors megvalósítás az érdeke”, ezért 3-4 éves időtávot említett, viszont az előzetes menetrend ennél megengedőbb volt, ugyanis az iratban már

2030-2032-es átadással számolnak.

A Népszavához eljutott tervezetből az is kiderült, a felek arról kötnének megállapodást, hogy együttműködnek Rákosrendező állomás területének vegyes célú „ingatlanfejlesztésében”. Világossá tették azt is, hogy a kormány „a projekt megvalósításához szükséges ingatlanokat (…) értékesít” az emírségek által kijelölt gazdálkodó szervezetnek, ráadásul az is felmerül, hogy mindezt pályáztatás nélkül (!).

Mint írták, ehhez képest a dokumentum más pontján már az szerepel, hogy a beruházó „a fejlesztéssel érintett épületek alatti területre

szerzi meg, és fizeti meg a földhasználati jog értékét”.

Lázár János a lapnak hétfőn még úgy nyilatkozott, a kormány ugyan megtehetné, hogy eladja a területet, de nem erről, hanem „közös ingatlanfejlesztésről” van szó – úgy tűnik, a miniszter nem bontotta ki az igazság minden részletét.

A történetnek itt nincs vége: a tervek szerint a projektet „nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak” minősítenék, így pedig a hatalmas budapesti terület kiesne az önkormányzatok hatásköréből,

  • a tervekről,
  • a környezetvédelmi vizsgálatokról,
  • valamint az építés engedélyezéséről

a kormány által felügyelt kormányhivatalok döntenek.

Hozzátették, a kiemelt beruházások dokumentációjába még az országos tervtanács sem nyerhet betekintést. Az Egyesült Arab Emírségek 5 milliárd euró értékű beruházást, a magyar kormány alsó hangon 600 millió euró értékű közlekedési fejlesztést vállalna.

Az üggyel kapcsolatban keresték Lázár tárcáját, de a lap kérdéseire csupán azt közölték:

„A fejlesztési tervek jelenlegi állása alapján Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfői sajtótájékoztatóján

mindent elmondott, azt nem tudjuk kiegészíteni.”

Kapcsolódó:

Lehullt a lepel: Az Orbán-kormány kiárusítja egy arab milliárdosnak a főváros egyik fontos területét

Óriási balhé tört ki: Kegyetlenül kiosztotta Orbánékat Karácsony, miután kiderült, mire készül a Fidesz Budapesten

https://nyugatifeny.hu/2023/11/30/ebbol-baj-lesz-gulyas-gergely-a-kormanyinfon-kikotyogta-orbanek-titkos-projektjet

Valódi Hírek