Megszólalt a bicskei gyermekotthon egyik áldozata Pintérék gyomorforgató húzása után

Titkosított megállapodást hozott nyilvánosságra a Belügyminisztérium.

Mint ismert, a Belügyminisztériumtól összesen 154 millió forint kártérítést kaptak a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon egykori bántalmazott áldozatai – hívta fel a figyelmet pénteken a Blikk a Pintér Sándor vezette tárca közlése alapján.

Több intézmény ellen is pert indítottak

A bicskei gyermekotthon áldozatai 2020 februárjában nyilvánosságra hozták, hogy több olyan intézmény ellen is kártérítési pert indítottak, amelyeket felelősség terhelhet azért, hogy az otthonban élő gyerekeket bántalmazták a nevelők.

A megállapodás titkos volt, azt mégis nyilvánosságra hozták

Pop Mert, az egyik áldozat 2020-ban megegyezett az állammal, ezért peren kívül több tízmilliós összeget fizettek neki kártérítésként. Az RTL-nek ugyanakkor elmondta, ez a megegyezés titkos volt, azonban ezt

mégis nyilvánosságra hozta a Belügyminisztérium.

Az információk szerint kezdetben még fizetni sem akartak neki.

Miután Vásárhelyi Jánost, a bicskei gyermekotthon igazgatóját jogerősen elítélték, kártérítési kérelmet nyújtottak be a fővároshoz, az Emberi Erőforrások Minisztériumához (EMMI), valamint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz.

Kérelmüket mindenhol elutasították,

mondván: „nem tartoznak kártérítési felelősséggel” (?).

Miután úgy döntöttek, hogy pereket indítanak, már meg akartak egyezni velük

Az áldozatok ezt követően döntöttek úgy, hogy pert indítanak az ügyben, ezért a főigazgatóság peren kívüli megegyezést „ajánlott” számukra. Az állam a megegyezés alapfeltételeként

a titoktartást szabta meg,

Pop Mert ezért is lepődött meg azon, hogy a 2020-as megállapodást a tárca nyilvánosságra hozta.

A szerződés részletei, de maga a szerződés is titkos volt, a minisztériumot is ugyanúgy a kötbér megfizetésére lehet kötelezni, mint fordított esetben a kártérítést kapó áldozatokat is – mutatott rá Pop Mert.

A csatorna kérdésekkel fordult a Belügyminisztériumhoz, hogy miért hozták nyilvánosságra a megállapodást, ha az titkos volt.

„A megállapodások nem sérültek azzal,

hogy a minisztérium a kifizetett kártérítésekről tájékoztatást adott”

– állította a Belügyminisztérium.

Pop Mert elmondta, számára érthetetlen, hogy a Belügyminisztérium nyilvánosságra hozta, mekkora kártérítést kaptak az elszenvedett bántalmazásokért.

Kapcsolódó:

Undorító dologra kötelezték a bicskei ped0filbotrány áldozatait Pintérék a kártérítésért cserébe

Hátborzongató: Milliárdos árbevételű céget működtetett a bicskei ped0filbotrány másodrendű elítéltje (+fotó)

Brutális fordulat a ped0filbotrányban: Rejtett kamerával vették fel az újabb bűncselekményre készülő Kónya Endrét (+videó)

Valódi Hírek