Videóval: Szívszorító sorokkal búcsúzott a 22 éve regnáló kübekházi polgármester

Molnár Róbert pénteken jelentette be, nem jelölteti újra magát.

„Sokfélék vagyunk, sokféleképpen gondolkodunk, de az volt a csodálatos bennünk, hogy a közös többszörös az mindig a falu volt”

– mondta a Telex beszámolója szerint Molnár Róbert kübekházi polgármester péntek este tartott sajtótájékoztatóján, ahol bejelentette:

polgármesterként sem ő, sem képviselői nem jelöltetik újra magukat.

2002-től vezette polgármesterként a települést

Felidézték, Molnár Róbert 2002-től kezdve vezeti a települést. A polgármester felajánlotta, amennyiben szükség lesz a tapasztalataikra, örömmel segítik az új polgármesterek és a képviselőtestület munkáját. A kübekháziakat arra kérte, válasszanak tisztességes életvitelű, becsületes, emberileg és szakmailag alkalmas olyan új faluvezetőket, akik méltók lehetnek a közbizalomra és arra, hogy tovább folytassák az általuk huszonkét éve megkezdett munkát.

„2002-ben, amikor megválasztottak bennünket, íratlan fogadalmat tettünk, ami úgy szólt, hogy

mi mindenkinek a vezetői leszünk. Azoké is, akik szeretnek bennünket, és azoké is, aki nem”

– mondta Molnár, megjegyezve, így is szolgálták a falut az öt cikluson keresztül.

Molnár Róbert számos eredményt elért Kübekházán

Emlékezetes, Molnár Róbert és csapata rengeteg projektet valósított meg a Szeged agglomerációjához tartozó, 1500 fős faluban: novembertől például van bölcsőde is a községben, amelyet közösségi összefogással hoztak létre, korábban pedig szintén a helyiekkel összefogva építettek konténerházat egy helyi hajléktalannak.

Molnár a magyar–román–szerb hármashatáron fekvő faluban nőtt fel, már gyerekkorától kezdődően aktívan vett részt a kis falu iskolai életében, majd a közéletében. 1988-tól rendszeresen látogatta a szegedi underground ellenzéki mozgalmakat, majd 1989-től bekapcsolódott az FKGP megyei, majd a helyi munkájába, de volt a Csongrád Megyei Hírlap tudósítója is, 1989-ben megválasztották a párt megyei sajtófőnökévé.

1990-ben ismerkedett meg Torgyán Józseffel, az FKGP akkori pártfőügyész-helyettesével, aki pártelnökké választása esetére felajánlotta részére a párt országos szervezési osztályának vezetését. Molnár időközben a párt főtitkár-helyettese is lett, miközben a szervezési osztály mellett az elnöki protokollt is ő vezette. 1998-ban, 27 évesen képviselője lett az Országgyűlésnek és a Parlament jegyzőjévé is megválasztották.

Mindig nagy fölénnyel tudott nyerni

A frakcióbeli nézeteltérések miatt időközben Molnárt megfosztották a külügyi bizottsági tagságától, majd kizárták mind a frakcióból, mind a pártból, elvesztette jegyzői megbízatását is. Képviselői mandátuma 2002-ben megszűnt, ekkortól lett Kübekháza független polgármestere.

Molnár mindig nagy többséggel nyert: 2002-ben a szavazatok 74%-át, 2006-ban 87%-át, 2010-ben 62%-át, 2014-ben 81%-át tudhatta magáénak, 2019-ben pedig mindenki rá szavazott, nem volt kihívója – ismertették.

A polgármester így búcsúzott közösségi oldalán

„🇭🇺 Hálásan köszönöm az elmúlt 22 év polgármesteri szolgálatának a lehetőségét.

Hálásan köszönöm a bizalmat. Megtisztelő és kiváltságos megbízatás volt öt cikluson át kiváló képviselőinkkel együtt szolgálni Kübekházát. E videóban jelentettem be, hogy polgármesterként sem én, sem képviselőink nem jelöltetik újra magukat.

Ha szükség lesz tapasztalatainkra, örömmel állunk szolgálatára az új polgármesternek és a képviselő-testületnek.
Arra kérem lakóinkat, hogy válasszanak tisztességes életvitelű, becsületes, emberileg és szakmailag alkalmas olyan új faluvezetőket, akik méltók lehetnek a közbizalomra és arra,

hogy tovább folytassák az általunk 22 éve megkezdett munkát.

Hálás köszönettel”

Videó:

(Molnár Róbert/Facebook)

Kapcsolódó:

Óriási összefogás: Az önkormányzat és a helyiek segítségével lett otthona egy hajléktalannak (+videó)

„Elmebajban nem veszek részt”: Egy polgármester megtagadja a vármegye és főispán kifejezések használatát

Valódi Hírek