Megtörte a csendet a kormányfő: Botrányos kampányrendezvénnyel verte fel a port pénteken (+videó)

Orbán Viktor Brüsszel elfoglalására készül: továbbra sem tett le „nagy” tervéről.

„No migration! No gender! No war!” – áll a Fidesz-KDNP választási kiáltványában, amellyel Orbán Viktor beindította pártja EP-kampányát.

A miniszterelnök nyúlfarknyi, mindössze negyedóra hosszúságú beszédében azt mondta: szerinte ők a „toronymagas esélyesei” a június 9-i voksolásnak, és ha újra bizalmat kapnak – hangoztatta –, „Magyarország nem fog belesodródni a háborúba”.

Ők Európa legsikeresebb közössége?

„Húsz éve minden európai választást megnyertünk, mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb közössége, azt javaslom, nyerjük meg ezt is”

– javasolta a Brüsszel-ellenes kampányba kezdett Orbán Viktor, aki ezzel megnyitotta kampányát is az EP-választásokra. A kormányfő azt is javasolta, hogy közösségük őrizze meg a szerénységet, az alázatot. Nem mondhatnánk, hogy ez túlzottan jellemző az Orbán-rendszer névadójára és közösségére…

Orbán szerint a választási győzelem csak eszköz

Elmondta: szerinte az ellenfeleik azért nem tudják másfél évtizede megszerezni az emberek bizalmát, mert – fogalmazott – „eljátszották a becsületüket, elfeledkeztek az alázatról”.

„A választási győzelem csak eszköz,

amellyel az embereket szolgálhatjuk. Mi ezt tesszük kormánypártként 14 éve”

– mondta a miniszterelnök.

Merész kijelentéseket tett a szegénységről Orbán Viktor

Orbán azt mondta, ha most is nyerni akarnak, akkor világosan kell látniuk és vállalniuk, hogy kik ők. Ezt követően a kormányfő előadta, hogy szerinte visszaadták a baloldal által elvett (nem mellesleg éppen a baloldali Medgyessy-kormány által bevezetett – a szerk.) 13. havi nyugdíjat, felére csökkentették a mély nélkülözésben élők számát (?!) és fel fogják számolni a szegénységet (?!) – állította Orbán.

Kapcsolódó: Itt az Orbán-kormány legújabb eszement terve: 200 családot tehetnek utcára Mészáros Lőrincék

Közölte azt is, hogy szerinte semmilyen baloldali „hazudozás” vagy „politikai bajkeverés” sem írhatja felül a valóságot. Úgy vélekedett, a magyarok ma szerinte jobban élnek (?), mint a Gyurcsány-korszakban, ezért akarják újra és újra, hogy a Fidesz folytassa a „munkát”. Előbbi állítását természetesen semmivel nem támasztotta alá.

„A kilátások a gazdaságban biztatóak, ne legyünk álszerények,

ilyen munkával a hátunk mögött ennek a választásnak is mi vagyunk a toronymagas esélyesei”

– fogalmazott a miniszterelnök.

Kapcsolódó: Nagyon nagy baj közeleg: Orbánék teljesen taccsra vágták az államot, ennek az árát pedig mi fogjuk megfizetni

Brüsszelben van a baj szerinte

A miniszterelnök szerint ugyanakkor mégis akad egy bökkenő: mégpedig Brüsszel fenyeget (?). Egészen pontosan a kormányfő úgy fogalmazott, „recseg-ropog a szabad és békés Európa”.

„Ne kerteljünk,

Brüsszelben baj van, nagy baj:

a vezetés csődöt mondott, a gazdaság hanyatlik, a zöld átállás katasztrófa, özönlenek a migránsok, a bűnözés nő, a gyerekeket át akarják nevelni és genderaktivisták kezére adni”

– sorolta téveszméit Orbán.

Kapcsolódó: Itt vannak a számok: Kiderült, mennyi ázsiai vendégmunkást csődítettek Magyarországra Orbánék

Orbán a kezébe akarja venni a dolgokat

Orbán Viktor szerint ezért Brüsszel (értsd: az EU) jelenlegi vezetésének mennie kell, ám úgy látja, ez magától nem fog menni, ezért elismételte: el kell foglalniuk (sic!) Brüsszelt.

„El kell foglalnunk Brüsszelt, és kézbe kell vennünk a dolgokat,

ha azt nem tesszük, súlyos árat fogunk fizetni a brüsszeli vezetők alkalmatlansága és tehetetlensége miatt”

– ijesztgetett.

Felidézte: a minap betiltották a brüsszeli rendezvényüket, szerinte többek között azért, mert a konzervativizmus kötődik a nemzet eszméjéhez. Szerinte mindenki láthatja, hogy Európa ma „az elnyomás és a szabadság határvonalán egyensúlyoz”.

Brüsszel a tűzzel játszik? Orbán Viktor üzent az EU-nak

Ám még ennél is nagyobb veszedelemnek nevezte Orbán, hogy Brüsszelben ma szerinte „háborúpárti többség van”. Elismételte: az európai vezetők szerinte belesodródtak a háborúba, azt a sajátjukként vívják: először csak sisakküldésről volt szó, aztán jöttek a szankciók, már fegyverküldés is van, és valahol 100 milliárdnyi támogatásnál járunk – magyarázta Orbán.

„Egy lépésre vagyunk attól, hogy a Nyugat katonákat küldjön Ukrajnába,

Brüsszel a tűzzel játszik, amit csinál, az maga az Istenkísértés”

– mondta, megjegyezve, „a világháborúkat sem világháborúnak hívták az elején”.

„Magyarország továbbra sem akar háborút: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be a háborúba senkinek az oldalán”

– hangoztatta.

A miniszterelnök úgy tartja, ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem „a nemzeti erők” kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban. Úgy gondolja, a háborúpárti kormányok (?!), a brüsszeli bürokraták, Soros György hálózata milliószám küldi a támogatást „a háborúpárti baloldalnak„.

„Ők pedig nem is rejtik véka alá, hogy kormányváltást akarnak, Brüsszel és Washington alá rendelt bábkormányt”

– riadóztatta embereit a kormányfő.

Orbán szerint meg kell védeni a magyar emberek békéjét és biztonságát, a gazdasági „eredményeket”, a családokat és a gyerekeket.

Kapcsolódó: Dobrev Klára: Orbán Viktor veszélyezteti az európai és a magyar emberek biztonságát

„No migration! No gender! No war!”

– áll a Fidesz–KDNP érdemi mondanivalót nem, ám tartalmatlan rémisztgetést tartalmazó választási manifesztumában, azaz kiáltványában.

Videó:

(Orbán Viktor/Facebook nyomán)

Valódi Hírek