Rákóczi Feri elárulta, miért izgultak annyira Vadon Jani távozásakor

Rákóczi Feri szerint egészen más lett a reggeli rádióműsoruk Ráskó Eszter érkezésével.

Határozottan megfrissült Balázsék rádióműsora Rákóczi Feri szerint.

A műsorvezető D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorának új epizódjában – amely még nem került a képernyőkre – arról beszélt, hogy Vadon Jani távozásával és Ráskó Eszter érkezésével több dolog is megváltozott.

„Ez nem azt jelenti, hogy Janival rosszabb volt, Eszterrel jobb… tök más lett”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy örültek Ráskó érkezésének. Mint elárulta,

kifejezetten szurkoltak azért, hogy női műsorvezetőtársat kapjanak,

hiszen évekig három férfi beszélgetett nem kifejezetten pasis témákról.

Januártól nem hallhatjuk Vadon Janit

Mint írtuk, Vadon Jani január 1-jétől már nem hallható a Rádió 1-ben. Kollégái elfogadták a döntését, hogy szeretné megvalósítani egy sor régóta dédelgetett álmát, így az új kihívások beteljesítése miatt búcsúzott Sebestyén Balázstól és Rákóczi Feritől.

A rádióhallgatók azonnal találgatni kezdtek, hogy vajon ki pótolja majd az ikonikus trió tagját.

Már korábban is szóba került, hogy akár a közönség is dönthetne a leendő műsorvezető személyéről.

Időközben többen is beültek Vadon Jani székébe egy-egy napra, így hallhattuk többek között Kovácsovics Fruzsinát, Puskás Petit, valamint Wossala Rozinát is.

Ráskó Eszter lett a befutó

A Rádió 1 február 9-i adásában Sebestyén Balázsék bejelentették, hogy ki lesz az új kollégájuk. Vadon Janit immár Ráskó Eszter pótolja.

A döntés a hallgatók kezében volt, szavazás útján dőlt el, hogy az ismert humorista lesz a harmadik műsorvezető.

Mi a helyzet most Vadon Janival?

Az exrádiós nemrég elárulta, éppen a szlovák Várfoglalókat forgatják. A magyar verzióban Vadon Janival a ma már többnyire csak romjaiban álló középkori várakat járhatják körbe a tévénézők.

„A Várfoglalók számomra mindent jelent. Ez az a műsor, amire mindig is vártam és vágytam. Ez egy maximálisan önazonos produkció tőlem. Minden tévésnek és rádiósnak azt kívánom, hogy eljöjjön a pályafutásában egy olyan pillanat, amikor megcsinálhat egy olyan műsort, ami nekem a Várfoglalók”

– mondta a Blikknek a népszerű műsorvezető.

(Femina/Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

Mi történt Vadon Janival? Hosszú hetek után megtörte a csendet a Balázsékat otthagyó műsorvezető

Valódi Hírek