Navracsics Tibor nekiment a kormánynak: A miniszter szerint közel a gazdasági összeomlás

Orbán minisztere ismét kemény kritikákkal illette a kormányzatot.

A Dél-Dunántúl komplex fejlesztési program célja, hogy csökkentse az országban az észak-déli fejlettségi különbséget – jelentette ki a területfejlesztési miniszter szombaton Dombóváron.

Navracsics szerint vészjósló képet festenek a gazdasági mutatók

Az MTI közlése szerint Navracsics Tibor a település várossá avatásának 54. évfordulóján rendezett ünnepségen hozzátette: a cél az, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a déli régióknak, amelyek az elmúlt harminc évben

önhibájukon kívül „a fejlődés szélére sodródtak”.

A miniszter azt mondta, a gazdasági mutatók – elsősorban Baranyában –

„borús jövőképet vázoltak fel” (!).

Szerinte már Pécs is elesett

„Pécs, amelynek regionális központnak kellene lennie, az utóbbi időben teret vesztett a magyar gazdaságban és kulturális életben

– fogalmazott Navracsics Tibor.

A miniszter nem először adott hangot kritikus véleményének

Orbán Viktor csúcsminiszterének nem ez volt az első erősen kritikus megnyilvánulása az utóbbi időkben. Megírtuk, hogy Navracsics Tibor elkezdett aggódni a Balatonért is. Nem alaptalanul.

A miniszter ugyanis a Biztonságban a Balatonon című konferencián megtartott előadása során jelezte: nem tetszik neki, hogy a jómódú pesti magyar nyugdíjasok és a felső tízezer tagjai

mindent felvásárolnak a fiatalok elől.

„Az öreg, gazdag budapesti lemegy a Balatonra és felvásárolja a házakat, felhajtva ezzel az árakat, így a helyi fiatalok nem tudják elkezdeni az életüket, nem tudnak lakást, házat venni, következésképpen elköltöznek onnan”

– összegezte véleményét a miniszter.

A Balaton mégsem csak egy vagyontárgy?

„Az itteni helyi társadalmak többet érnek annál az egész ország szempontjából,

semhogy a Balatont csak egy vagyontárgyként, vagy üdülőhelyként kezeljük”

– jegyezte meg.

Sajnálatos, hogy Navracsics arra már nem tért ki, hogy a Balaton partján a NER-hez szorosan kapcsolódó vállalkozók vásárolják fel az ingatlanokat és az üres telkeket.

Kapcsolódó:

Brutális balhé tört ki Tihanyban: Kiütötte a biztosítékot a leköszönő fideszes polgármester családjának sunyi levele

Súlyos balhé tört ki a népszerű balatoni nyaralóhelyen: Búcsúzóul a lányának adhat át egy értékes telket a leköszönő polgármester

Újabb belháború a Fideszben: Navracsics Tibor nekiment a Balatont szétlopóknak

Valódi Hírek