Befutott a váratlan pofon: A diákszervezetek keményen kiosztották a bujkáló Szentkirályi Alexandrát

Nem finomkodtak.

Több hónapos munka és egyeztetés után szerdán délután mutatták be a hazai diákszervezetek Budapestre vonatkozó ifjúsági programjukat. Az eseményen megjelent a két főpolgármester-jelölt, Karácsony Gergely és Vitézy Dávid is, azonban Szentkirályi Alexandra távol maradt, amiért kapott is kritikus megjegyzéseket.

Figyelemfelhívó akciót indítottak

Február közepén startolt el az Egységes Diákfront (EDF), a Fridays For Future (FFF), valamint az Adom Diákmozgalom blanketta névre keresztelt kezdeményezése, de az ötlet már jóval korábban megszületett: a három diákszervezet tavaly ősszel – több tüntetés megszervezése után – jutott arra az elhatározásra, hogy ugyan a figyelemfelhívó akciók fontosak,

a valódi változáshoz még valami másra is szükség van

– emlékeztetett beszámolójában az index.hu.

Elkészült a Budapestre szabott ifjúsági program

A diákszervezetek elhatározták, szakértők bevonásával létrehoznak egy Budapestre szabott ifjúsági programot. Az anyag elkészítésébe a fiatalokat is bevonták, az elmúlt hetekben egy online felületen lehetett nyilatkozni arról, ki, milyen fővárost szeretne. A szervezők leginkább

  • a kulturális programokkal,
  • művészetekkel,
  • közösségi terekkel
  • és városzöldítéssel kapcsolatos igényeket mérték fel. A kérdőívet mintegy 1000 diák töltötte ki.

A szervezetek már kezdeményezésük bejelentésekor kiemelték, hogy a kapott eredményeket eljuttatják a főpolgármester-jelölthöz és a polgármesterjelöltekhez. Karácsony Gergely főpolgármester akkor jelezte nyitottságát, ezzel összhangban az első sorból figyelte a szerdai programbemutatót. Vitézy Dávidon kívül részt vett még a bemutatón Pikó András józsefvárosi polgármester is, aki hamarosan újra megméretteti magát.

Szentkirályi Alexandra megkapta a magáét

Perlaki-Borsos Noel a rendezvényt azzal nyitotta meg, hogy köszönetet mondott a jelenlévő főpolgármester-jelölteknek és polgármesterjelölteknek.

„Külön köszönjük a fideszes főpolgármester-jelöltnek, akit ma egy Szentkirályi ásványvíz képvisel”

– címezte szavait Szentkirályi Alexandrának a fiatal, aki ezt követően ismertette a szakmai anyag részleteit is.

A program részleteiről

  • „A mentális egészség terén segítséget kell nyújtani a fiataloknak, hogy azoknak is legyen hova fordulni, akik nem tudnak egy 50 perces pszichológiai ülésért 20 ezer forintot kifizetni.
  • Menza: fordítsanak többletköltséget arra, hogy jobb, egészségesebb, minőségibb ételeket kapjanak a diákok, vegyék figyelembe a zero waste elveket”.
  • Diákkedvezmények: mostanra a kultúra privilégiummá vált. A diákok ezért azt kérik, hogy az árak legyenek alacsonyabbak, vezessenek be további kedvezményeket.
  • Pályázható lehetőségek: a fiataloknak legyen lehetőségük a budapesti intézményekben kiállítani, fellépni. Józsefvárosban már most is vannak hasonló programok, a diákszervezetek szerint ezekről kellene példát venni.
  • Jónak tartják, hogy a rakpart lezárása elkezdődött, de még nem feltétlenül biztonságos az odajutás, és akadálymentesíteni is lehetne még bőven. Azt is kérik, hogy legyen a rakpart fogyasztásmentes övezet, vagyis legyenek olyan helyek, ahol nemcsak fogyasztás ellenében lehet leülni.
  • A Fővárosi Önkormányzat vállaljon szerepet a demokráciára és a tömegközlekedésre való nevelésben.
  • Legyen több közösségi tér olvasó- és tanulóhelységekkel, legyen lehetőség előadni, kézműveskedni, és legyen több sportolási lehetőség is.
  • A graffitik terén az az álláspontjuk, hogy a tiltás nem működik. Úgy vélik, kerületenként külön graffiti-falakat kellene létrehozni.
  • Az iskolák környezetét is javítani kellene, több padra és találkozási pontra lenne szükség.”

Aschenbrenner Lili, az FFF képviselője ismertette a program zöld részeit. Elmondta, elsősorban arra igyekeztek választ adni,

miként létezhet együtt a város, az ember és a természet.

Az alábbiakra jutottak:

  • „Közlekedésben legyen több elektromos jármű, a Fővárosi Önkormányzat készítsen erre egy ütemtervet.
  • A legtöbbet autózó réteget, a középkorúakat ösztönözzék sétálásra, tömegközlekedésre.
  • A kerületekben biztosítsanak a helyiek számára parkolókat.
  • Hozzanak létre az iskolák közelében több Mol Bubi állomást.
  • Slow turizmus: a vezetők a fővárosiak életét helyezzék a turizmus elé, szorítsák ki fokozatosan a szállodahajókat.
  • Energiakorszerűsítés: növelni kell a lakosság tudatosságát, és segíteni kell őket az átállásban. Ehhez kerületi támogatásokat kell nyújtani és szabályokat kell bevezetni. Legyen egy cselekvési terv a zöldfelületi rendszer fejlesztésére, és legyenek az utcákon is szelektív hulladékgyűjtők.
  • Aktivizálni kell a diákokat, sokan örömmel vennének részt zöld felületek gondozásában.
  • A vezetőiktől azt kérik, hogy csak olyan beruházásoknak adjanak zöld utat, amelyek nem vesznek el a zöld területekből.
  • A politikusok minden általuk kezelt területen valósítsák meg a fenntartható szemléletet.”

Schermann Fruzsina, az Adom Diákmozgalom elnöke hangsúlyozta, a fentiek csupán töredékei az általuk kidolgozott anyagnak.

„Kezdem érteni, miért nem foglalkoznak a politikusaink szakpolitikával”

– jegyezte meg ironikusan, majd elmondta, a célok elérése érdekében egy Budapesti Diákönkormányzatot szeretnének létrehozni, amely tájékoztató szervként, kapcsolatépítőként, programszervezőként és diákképviseletként is működne.

„Jelenleg nincs Budapesten diákképviselet, ezt a fiatalok is visszaigazolták a kérdőívben”

– hívta fel a figyelmet, hozzátéve: a Budapesti Diákönkormányzat 23 fős közgyűlésből állna, így minden kerületnek lenne egy képviselője.

Megszólalt Karácsony Gergely

Karácsony Gergely főpolgármester a lapnak a helyszínen nyilatkozott.

„Nagyon fontos, hogy van egy generáció, amely számára a demokrácia már természetes.

Van igényük arra, hogy formálják a várost, az országot, önmagában az, hogy programot írtak, egy fontos előrelépés”

– jelentette ki, kiemelve: három csoportra osztaná az elhangzottakat.

  • „Van sok olyan elem, ami már most is működik.
  • Vannak olyan tervek, amelyek még ebben a ciklusban megvalósíthatók, és ezek végrehajtását vállalja is.
  • Továbbá vannak olyan elképzelések, amelyek hosszabb távon valósulhatnak meg, de ezekre szintén nyitott.”

A graffiti-falakat jó ötletnek tartja, bár szerinte ez már korábban is felmerült.

„Graffiti-ellenes vagyok, de csak ott, ahol nincs helye”

– mondta, majd kiemelte azt is, hogy teljes mértékben egyetért mindazzal, ami a rakpartok ügyében elhangzott.

„Nem lehet vagyon kérdése, hogy valaki részt vegyen a város lüktetésében”

– jegyezte meg.

„A kampányban ennyi irónia szükségeltetik.

Azt pedig már megszoktuk, hogy a Fidesz nem veszi komolyan a társadalmi partnerséget,

és nem jelenik meg olyan helyeken, ahol egyébként kellene”

– válaszolta végül arra a kérdésre, hogy mit szól a Szentkirályi Alexandrának címzett gúnyos megjegyzéshez.

Valódi Hírek