Bombameglepetés: Elcsépelték Orbán haverját, megalázó vereséget mértek Erdoğan pártjára Törökországban

Súlyos csapás érte Orbán elvbarátját a törökországi választások során.

Fényes győzelmet aratott az ellenzék a törökországi választások során

Hivatalos: Orbán Viktor jó barátja, Recep Tayyip Erdoğan török elnök pártja (AKP)

országosan is vereséget szenvedett a vasárnapi helyhatósági választásokon.

A török elnök szándéka leginkább a nagyvárosok – mint például Isztambul és Ankara – visszahódítása lett volna, azonban az ellenzéktől egy nagyvárost sem sikerült visszaszerezniük, az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) viszont olyan régiókban is nyert, ahol eddig nem sikerült győzniük.

22 éve nem történt ilyen

Váratlan sokk: 22 éve először verték meg egy török választáson országszerte Erdoğan elnök AK pártját. A tavalyi választást 4 százalékos különbséggel elvesztő ellenzék vezető pártja most egymagában is bő 2 százalékkal került az AKP elé országosan.

Pedig továbbra is sok ezer politikai okokból bebörtönzött ember van az országban, a magyarországihoz hasonló a médiahelyzet, és volt, ahol gyilk0sság is történt a választási csalásokkal kapcsolatos helyi összetűzések során

– írta a Vox Populi választási kalauz Facebook-oldalán.

Az eredmény vonatkozásában azt írták, ez Magyarország számára is példa lehet, hiszen az eredmények azt jelzik, hogy bőven mutatkozik igény az autokrata rezsimek megdöntésére. Jelezték ugyanakkor, ezeket a tendenciákat a hazai ellenzék nem nagyon tudta kihasználni.

A váratlan eredménnyel kapcsolatban másrészt megjegyezték, a közvélemény-kutatások

pár százalékponttal alábecsülték, hogy végül mekkora előnnyel nyernek az ellenzéki polgármesterek

egyes nagyvárosokban, de azt helyesen mutatták, hogy ők az abszolút befutók.

Mindennek ellenére – hívták fel a figyelmet – a nemzetközi sajtó (így a magyar is) ezt „szoros verseny”-ként tálalta, mivel tavaly a közvélemény-kutatások átlaga jó pár százalékponttal tévedett az elnökválasztási esélyek megítélésében. Ugyanakkor az országos közvélemény-kutatások az AKP 8-10-12 százalékos előnyét prognosztizálták az elmúlt hónapok során.

Elbuktak a török diktátor emberei?

A BBC beszámolójában kiemelte: az ellenzéki CHP 81 tartományból 36-ban győzhet a törökországi önkormányzati választásokon. Köztük több olyan helyen is ellenzéki győzelem született, ahol eddig még nem tudott nyerni, és ahol az elmúlt évtizedekben rendre az AKP győzött. A még nem végleges adatok szerint országos szinten 37,32 százalékot szerzett a Köztársasági Néppárt, Erdoğan pártja, az Igazság és Fejlődés ugyanakkor csak 35,78 százalékot.

Úgy összegeztek:

az eredmények jelentős csapást jelentenek Recep Tayyip Erdoğan számára.

Ő abban reménykedett, hogy kevesebb mint egy évvel azután, hogy harmadik elnöki ciklusát kivívta, visszaszerzi az irányítást a városok felett – nem jöttek be a számításai.

İmamoğlu lett a befutó törökországi választás isztambuli csataterén

Külön kiemelték, hogy Ekrem İmamoğlu, – aki először 2019-ben nyerte Isztambulban –, a második győzelmét aratta az ellenzéki CHP-vel. Erdoğan 21 évvel ezelőtti hatalomra jutása óta

ez volt az első alkalom, hogy pártja országszerte vereséget szenvedett az urnáknál.

Forrás: politpro.eu

A fővárosban, Ankarában az ellenzéki polgármester, Mansur Yavaş 60 százalékkal megelőzte riválisát, és már akkor győzelmet hirdetett, amikor a szavazatok kevesebb mint fele érkezett csak be. A 70 éves jelenlegi török elnök elismerte:

a választások nem úgy alakultak, ahogy azt ő elképzelte,

ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy ez „nem a végét jelenti számunkra, hanem inkább fordulópontot”.

Forrás: dailysabah.com

(bbc.com / Vox Populi választási kalauz/Facebook nyomán)

Valódi Hírek