Videóval: Kétségbeesett magyarázkodásba kezdett az ügyészség a Schadl–Völner-botrány miatt

Élő sajtótájékoztatót tartottak a kitört botrány kapcsán.

Megszólalt az ügyészség a Schadl–Völner-ügy kapcsán született, Magyar Péter által közzétett hangfelvételről. A kedden nyilvánosságra hozott hangfelvételen az hallható, amint Varga Judit arról beszélt, Polt Péter az ügyészségen „nem ura a helyzetnek”, és neki nincs érdemi beleszólása abba, hogy mi történik az ügyészségen.

Magyar Péter hangfelvétele után megszólalt az ügyészség

Sajtótájékoztatót tartott az ügyészség csütörtökön délelőtt az ügyben. Ennek során arról beszéltek az ügyészek, hogy „folyamatosan dolgoztak” a Schadl–Völner-ügy kivizsgálásán. „Az emberek heroikus munkát végeztek„,

a világ minden ügyészsége büszke lehetne

(sic!) arra, hogy vádat emeltek egy ilyen súlyos ügyben. Erről Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője beszélt a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Azután hirdettek rendkívüli sajtótájékoztatót, hogy kedd reggel Magyar Péter, Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter exférje közzétett egy titokban rögzített hangfelvételt. Ezen Varga arról beszélt, hogy Rogán Antalék kihúzatták magukat a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagaiból.

Varga azt is állította volt férjének, hogy már 2021 tavaszán szóltak Völner Pálnak, az akkori helyettesének a nyomozásról, de az államtitkár „nem hagyta abba” (a bűnügyek elkövetését – a szerk.). Schadl Györgyöt pedig azért nem lehetett megmenteni, mert Polt Péter legfőbb ügyész „nem ura a helyzetnek”.

Éjjel-nappal dolgoznak

A főügyész közölte, hogy nem fog magyarázkodni, a sajtótájékoztatónak pedig azokról kellene szólnia, akik dolgoztak az ügyön.

„Olyan állítások, kérdések jelentek meg a sajtóban, amelyek kicsit megleptek. Jogvégzett emberek kérdezték, hogy a felvételek alapján indít-e vizsgálatot az ügyészség. Nyomozás van folyamatban, amit az ügyészség rendelt el. A hangfelvételek le lettek foglalva, a nyomozás folyamatban van”

– jelentette ki Fürcht Pál.

Szerinte

„{e}zek a hangfelvételek egy tanúvallomás keretében le lettek foglalva, szemlézve.

Ez a nyomozás folyamatban van. Tegnap is folytak nyomozási cselekmények, ma is folynak, jövő héten is fognak.”

A főügyész azt is elmondta, hogy szerdán tanúként hallgatták ki Varga Juditot. Azt azonban nem árulta el, miket mondott. Fürcht szerint ha lesz eredménye a nyomozásnak, részletesen tájékoztatni fogják a közvéleményt.

A főügyész szerint őket komoly támadások érték. A hangfelvételen hallottak közül az igaz, hogy az ügyészség független, és ahogy Fürcht fogalmazott – Polt Péter „sem szorul az én mentegetésemre„. Ő tett indítványt Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztésére, ahogy Boldog István és Simonka György ügyében is. Fürcht hozzátette, hogy van hierarchia az ügyészségen, de csapatmunkában dolgoznak.

Arra a vádra, hogy Rogán Antalék kihúzattak részeket az iratokból, a főügyész azt mondta, az ügyészségi nyomozásban az ügyészségnek lehetősége van arra, hogy segítséget kérjen más szervezetektől. A lehallgatásoknál „a filmekkel ellentétben nem az ügyész fülében van a fülhallgató„.

Emellett nem csak egy irat van, több szervezetnél is vannak iratok, például a bíróságnál. Fürcht elmondta, hogy „nagyon-nagyon örülne egy olyan szekrénynek, amelyből kiesnek a bizonyítékok„, és azokból vádat lehet emelni. Az életben azonban ez nem így működik: tanúkat hallgatnak ki, lehallgatják a bűncselekményben érintetteket – állította.

A vádiratba pedig azokat teszik be a nyomozás végén, amiket bizonyítékoknak ítélnek meg, és általuk alá tudják támasztani a vádat. Amiket pedig nem használnak fel végül,

azokat az iratokat törölni kell, ahogy az „ügyészek memóriáját is” (sic!).

Ki ellenőrizheti az ügyészeket?

Az ügyészekkel szemben is ügyész nyomoz, tehát ha azt vizsgálnák, hogy egy ügyész belenyúlt-e a dokumentumokba, azt is csak egy ügyész vizsgálhatja ki.

Azaz: csak egy ügyész nézhet utána annak, hogy a kollégája belenyúlt-e a Schadl–Völner-ügy dokumentumaiba – jelentette ki Fürcht.

Megjegyezte, hogy „minden iratnak meg van a sorsa”, bizonyos részletek, amelyeket nem tudnak kétséget kizáróan bizonyítani, nem kerülnek bele a vádiratba.

A lehallgatási anyagok sokszor olyanokat érint, akik nem közszereplők, ezért nem örül az ügyészség annak, hogy az anyagok nyilvánosságra kerültek. Fürcht elmondása szerint sok embert sajnált, amikor kikerültek az iratok. Azokban ugyanis gyakran arról van, szó, hogy az egyik ember elmeséli, mit mondott a másik egy harmadik személyről, az elmondottaknak pedig sokszor hitelt adnak.

„Az, hogy valakinek kapcsolata van egy vádlottal, az bűncselekmény gyanúját nem jelenti”

– fogalmazott.

Felidézte Schadl egyik naplóbejegyzését, miszerint

„Mini cabrio leier autó elhozni Nagy Ádámhoz vinni 1 120 000 kesztyűtartóba”.

Ezt mellesleg Schadl emberének kellett megtennie, és az ügyészség szerint valóban volt pénz a kesztyűtartóban, de ez nem jelent automatikusan bűncselekményt.

„Terhünkre rótták, hogy nem tudjuk, ki az a Tóni, Barbara és Ádám – de igen, tudjuk, hogy kik. Azok, akikről önök is tudnak. Vizsgáltuk, semmilyen 30 éves üzletről nem találtunk nyomot”

– fogalmazott Fürcht, hozzátéve, hogy Rogán Antal és Nagy Ádám nem járt az ügyészségen, nem hallgatták ki őket tanúként olyan ügyben, amelyből vádemelés lett volna.

Videó:

Valódi Hírek